Get Adobe Flash player


A filippi levél gyakolati magyarázata minden napra

"Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái." (Filippi 1:1)

 

Pál apostol egyik levelének, még pedig a filippibeli gyülekezetnek címzettet kezdjük el a mai napon végig elmélkedni. A levél elején az akkori világ szokványos címzési formulájával találkozunk, vagyis azzal, hogy ki az, aki ír, és milyen tisztséget tölt be.

Legyen számunkra több mint elgondolkodtató, ahogyan indul a levél. Pál nem azt írja, hogy én, a nagy apostol, aki sokfelé járt és hirdette a Jézusban felkínált isteni kegyelmet, írok nektek Filippiben élő keresztyének.

Nem azt írja, hogy én, a nagy gyülekezetalapító közlök veletek néhány fontos dolgot, hogy épüljetek hitetekben. Az apostol alázatosságával szembesülhetünk, azzal, hogy kinek tartja ő saját magát elsősorban. Szolga vagyok. A Jézusé. Ez jön Pálból belső természetességgel.

Manapság, amikor sok helyen fontos, hogy jól eladjuk magunkat és azt, amit képviselünk, vajon nekünk mi a legfontosabb? Manapság sokszor az a lényeg, hogy kinek vallod magad, hogy milyen neved, titulusaid vannak, de szerinted mi az, ami számít? Bárki vagy is, ne feledd el megvallani, hogy Jézus szolgája vagy! Ne szégyelld őt, mert akkor Ő is szégyellni fog téged ama napon! Légy alázatos szolgája Urunknak s hidd el: ez ér a legtöbbet mind között, amit tartasz magadról! Persze ez nem azt jelenti, hogy nem fontos az, amivel foglalkozol, ami a hivatásod, hanem azt üzeni: bárhová állított is az Úr szolgáld ő alázattal, hogy mások megérezzék, közöd van Jézus Krisztushoz.

 

"Mindazoknak a Krisztus Jézusban hívő szenteknek, akik Filippiben vannak." (Filippi 1:1)

Tegnapi igénkből kiderült, hogy kik írták e levelet, mai igénk választ ad arra is, hogy kiknek. Szenteknek ír Pál apostol és Timóteus. Érzésem szerint ez a kifejezés, hogy szent, ma nincs a helyén kezelve. Mennek már a szentek, a szentfazekak a templomba – talán rád is mondtak már hasonlót. Ma gúnyolják a hitét gyakorló embert, sokan lenéznek bennünket azért, mert fontos számunkra a Jézushoz való tartozás. Pedig szentnek lenni azt jelenti, hogy Isten számára elkülönítettek vagyunk. Így értik a levél szerzői is e kifejezést.

Nagyon érdekes és tisztázásra váró kérdés, hogy a mai lelki vezetők hogyan tekintenek a gyülekezeteikre, a rájuk bízottakra? S az sem mellékes, hogy a közösség tagjai hogyan látják önmagukat? Jellemző az ránk, hogy a szentet, az Isten számára elkülönítettet meglátjuk egymásban? Még akkor is, ha hibái vannak mindnyájunknak, jó lenne, ha ezzel a lelkülettel tekintenénk egymásra: szentek vagyunk és nem mindegy, hogy hogyan szólunk a szentekhez és a szentekről. Pál apostol a legnagyobb tisztelettel és örömmel írt nekik és róluk. Legyen példaértékű számunkra a Pál hozzáállása ezen a téren is! Ne féljünk templomba menni! Senkinek a bűnei, az ellenünk elkövetett vétkei ne tartsanak vissza az Istennek szentelt élettől!

 

"Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól." (Filippi 1:2)

A kegyelem Isten meg nem érdemelt jósága, melyet naponta ránk áraszt. Az Ő kegyelme mindenre elégséges. Megtartani, vigasztalni, üdvözíteni tudó kegyelem az övé. Ezt kívánja Pál a gyülekezet tagjainak. Valamint Jézus békességét, melyben övéi részesülhetnek. Ez belső békét jelent számunkra az Istennel való kapcsolatunkban, megbékélés önmagunkkal és békességre törekvés embertársainkkal is!

Kívánom, hogy Isten gazdagon kiáradó kegyelmében és a lélek Krisztus-szerinti békességében legyen részed ma is és ezt áraszd azok életébe, akikkel találkozol.

 

"Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok." (Filippi 1:3)

Pál apostol hitéről és másokhoz fűződő viszonyáról árulkodik az, ahogyan kezdi a leveleit. Egyetlen levelét leszámítva mindegyik hálaadással kezdődik. Mai csendes percünkben gondolkodjunk el arról, hogy hogyan vélekedünk másokról. Mit tudnánk elmondani szeretteinkről, ismerőseinkről, gyülekezetünk tagjairól? Olykor talán azt, hogy egyikük nehéz természetű, másikuk szintén nem egyszerű eset, a harmadikról jobb nem beszélni!? De tényleg az a jó, ha elsősorban a hibákat vesszük észre mások életében? Aligha! Hiszen hibáink, mi több: bűneink nekünk is vannak, de hisszük, hogy ezzel együtt elhordozható, elviselhető az életünk mások számára!

Nem tudom, hogy te milyennek látsz másokat, de kérlek, mielőtt rosszat gondolsz, vagy szólsz valakire, gondold végig először azt, hogy mit tudsz megköszönni Istennek a másik életéből!

Teljesen egyértelmű, hogy Filippiben sem csak olyanok éltek, akik maximálisan igyekeztek engedelmeskedni Jézus Krisztusnak. Ezt Pál apostol is jól tudta, ám ennek ellenére is hálát ad mindnyájukért.

Gondolj most a családodra, a szomszédaidra, a munkatársaidra: vannak köztük nehezen elviselhető emberek? Egészen bizonyos, de ne ebből az irányból nézd életüket, hanem a hálaadás irányából! Keresd a jót másokban és meg fogod találni! Jó keresést és minél több találatot kívánok számodra a mai, hálaadás-napra! Ha akarod, szólhat erről a napod!

 

"Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok." (Filippi 1:3)

Isten igéje arra tanít bennünket, hogy nincsenek véletlenek. Ezt a hitigazságot elfogadva meggyőződéssel állíthatjuk, hogy senkinek a jelenléte nem véletlen az életünkben. Azoké sem, akiket nagyon szeretünk, akik közel állnak szívünkhöz, de azoké sem, akik leginkább idegessé tesznek, avagy könnyebben kihoznak a sodrunkból.

Ha az ember így tudná látni a körülötte élőket, akkor sokkal hálásabbak lehetnénk egymásért! Sokkal könnyebben magunkénak vallhatnánk Pál apostol szavait, aki hálát adott egy egész gyülekezetért.

A jó emberekért könnyű hálásnak lenni, de légy hálás azokért is, akiknek jelenléte életedben azt jelenti, hogy Isten valamire fel akarja őket használni. Vannak emberek, akik talán türelemre intenek bennünket, vannak, akik a szeretet nagyobb fokú megélésére kell, hogy bíztassanak, mások talán a békére való törekvésünket segíthetik elő. Mindezt a gyengeségeikkel! Nem tévedés: a hibáikkal! Tekintsd úgy mások hibáit, melyekért hálás lehetsz Istennek, mert általuk nevelni és hitben növelni akar téged.

Pál apostol azt írja egyik levelében, hogy mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. (1Thess 5:18) Nem értelmezzük félre ezt az igét, ha azt mondjuk: mindenkiért hálát kell adjunk, mert tényleg senki nem véletlenül része az életünknek! A jó emberekért persze könnyű hálát adni, de keress jellem- és hitbeli fejlődésed szempontjából okot a nehéz esetekért való hálaadásra is!

 

"És mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért." (Filippi 1:4)

Imádkozni Istenhez időt igénylő tevékenység. Van erre elég időnk? Lehet, hogy olykor erre is határozottan azt mondjuk, mint sok minden másra, hogy nincs! Pedig nagy ereje van az igaz ember buzgó könyörgésének (Jk 5:16). Azaz erőt jelent nekünk, ha imádkozunk, és erőt adhat imáinkon keresztül Isten valakinek, akiért könyörgünk. Én már többször hallottam emberektől: valaki imádkozott értem, mert volt erőm megtenni valamit. Sőt, magam is szoktam érezni, hogy van, aki imádkozik értem.

Ismerek valakit, akinek imalistája van. Azaz papírra veti, hogy kikért szokott imádkozni. Fogok érted imádkozni, felveszlek az imalistámra – mondta egyszer nekem is. Örültem neki és elhittem, hogy odaviszi sorsomat az Úr elé. Vannak, akik lenézik, vagy kinevetik azokat, akiknek listája van valamiről, de ha jól belegondolunk, akkor ez egyfajta tervezést és rendszert jelent. Vajon nem lenne jobb, ha mi is vezetnénk egy imalistát azokról, akikért feltétlenül könyörögni akarunk? Ez csak egy ötlet, próbáld ki!

Ami még fontos üzenet lehet számunkra mai igénkből, hogy Pál apostol így fogalmaz: örömmel imádkozom értetek. Nem kényszerből, nem azért, hogy teljen az idő, hanem belső örömmel! Vajon ez mennyire jellemez bennünket? Azt kívánom, hogy minél többekért tudjunk imádkozni, szánjunk erre időt naponként, és örömmel vigyük Isten elé mások életét! Jellemezzen az az öröm bennünket, hogy ha mást nem, de legalább ennyit tehetek valakiért ma is!

 

"Közösséget vállaltatok az evangéliummal." (Filippi 1:5)

Ez a megállapítás első olvasatra nem tűnik valami fajsúlyosnak. Pedig az! Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy valaki felvállal-e valamit vagy sem. Sokszor elrejtjük a hitünket mások elől. Talán azért, mert tudjuk, hogy a másiknak nincs köze Istenhez, ezért mi sem firtatjuk túlságosan a dolgot. Próbálunk tapintatosak lenni, nem megbántani a másik meggyőződését, de vajon helyes-e ez? A tapintatosság helyes, de az, hogy nem vállaljuk fel az evangéliummal, az Isten ügyével való kapcsolatunkat, már egyáltalán nem az! A legnehezebb időkben és helyeken is vállalni kell: közünk van Krisztushoz! Ez üdvösség kérdése! Egyik énekünk így fogalmaz: egy lélekért se érjen vádja téged, hogy te miattad nem látta meg őt! Jézus pedig így szól: ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet az emberek előtt, azt én is szégyellni fogom mennyei Atyám előtt. Tehát önmagunk és mások miatt is fontos vállalni azt, hogy kihez tartozunk!

Valaki azt írta, hogy mindent elhordozni csak abban a tudatban lehet, hogy Jézushoz tartozunk! Ez tehát boldoggá tesz, erőt ad számunkra, sőt másokon is segíthetünk általa!

Ma is és máskor is vállalj közösséget Istennel, Isten ügyével és az ő népének tagjaival!

 

"Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára." (Filippi 1:6)

Lehet, hogy mi időnként igen, de Isten nem végez félmunkát. Sohasem! Ő tökéletes és munkái is azok! Ha az Úr elkezdett benned munkálkodni, akkor hidd el, hogy a te életedben sem fogja befejezetlenül hagyni a megkezdett munkát. Isten célja, hogy kiábrázolódjon életünkben Jézus, és hogy üdvösségre vezessen bennünket. Ha van közöd az Úrhoz, mert szoktál Bibliát olvasni, imádkozni, lelki alkalmakra járni, akkor ő már munkálkodik benned. Az, hogy olvasod ezeket a sorokat, szintén ennek bizonysága, hiszen, akit nem érdekel, az nem kér és nem kap ilyen leveleket, üzeneteket!

Mindnyájunk földi élete addig tart, amíg az Isten el nem végzi az eltervezett munkáját életünkben. Akkor viszont lezárul egy fejezet, eljön egy jelentős állomás. De a halál nem a zárszó és nem a végállomás, mert Urunk magához vesz bennünket, ugyanis azt akarja, hogy ahol ő van, mi is ott legyünk. Isten végső célja tehát az örök élet számunkra, ám addig nehéz, keskeny, fáradtságos az út, melyen járnunk kell! Ha időnként elkeseredsz életed nem várt szomorú alakulása, próbái miatt, ez az ige legyen megnyugtatásodra: Isten dolgozik rajtad és benned, mindennek értelme van, ami veled történik!

Kérjük Istent, hogy kezdjen el munkálkodni olyan emberek életében, akik még őt nem ismerik, és adjunk hálát a bennünk eddig elvégzett munkájáért.

 

"Szívemben hordozlak titeket." (Filippi 1:7)

Pál apostol börtönből írja ezt a levelet. Krisztusért viseli bilincseit. Mégsem töri meg lelkét a szabadságában való korlátozott állapota, mert van egy titka: szívében hordozza azokat, akik a legfontosabbak számára. Először is ott él benne Krisztus. Ez a legfontosabb. Aztán nem feledi, hogy azok a gyülekezetek, melyeket alapított, vagy amelyekben megfordult, szintén lelkének részei. Ez pedig reményt, hitet ad neki arra, hogy előre tekintsen!

A börtönben is meg lehet ezt tenni! Isten kegyelméből 2006. novemberében több napon keresztül volt vendégünk a tavaly elhalálozott D. Dr. Csiha Kálmán, erdélyi püspök, és beszélt nekünk a börtönélményeiről (is). Elmondta azt, hogy előfordult vele: magánzárkába csukták, ahol csak állni lehetett és teljes sötétség volt. Jó pár napot töltött el így és azt várták ettől az őt fogva tartók, hogy ő majd lefogy és megtörik. Erre mit tapasztaltak? Jobban nézett ki fizikálisan, mint annak előtte! Mitől? Attól, hogy ő odaképzelte magát gyülekezetébe: istentiszteleteket tartott, felkereste a gyülekezet tagjait, lelkigondozta őket! A szívében hordozottak megerősítették!

Próbák között élsz? Várnak rád nehéz napok, talán távol a szeretteidtől? Az erő benned van! Krisztust hordozd a szívedben és ez elég ahhoz, hogy kibírj mindent! Továbbá gondolj azokra is, akik szintén ott vannak belül, a lelkedben! Csak idő kérdése és látni fogod őket! Fel a fejjel, az Úr veled!

 

"Szívemben hordozlak titeket." (Filippi 1:7)

Pál apostolnak ez a három szavas vallomása arra bizonyság, hogy a fizikai távolság nem jelent lelki távolságot is egyben. Sőt: a fizikai távolság áthidalásának egyik lehetséges módját adja meg Pál. Jó néhány családban megélt valóság ez: a férj távol dolgozik, a gyermek megházasodik és elkerül a szülői háztól, de ezek az élethelyzetek nem vonják maguk után következményként a szeretet csökkenését. Hiszen a munka miatt távol lévő házastársak, ha biztosak a saját és a társ szeretetében, akkor tudják, hogy az összekötő kapocs megvan közöttük. Ugyanígy van ez a szülő-gyermek kapcsolatban is. Több idős szülőt ismerek, kiknek felnőtté vált gyermekei kirepültek a családi fészekből, amit egyébként nem is könnyű elviselni, mégis tudhatják: egymást szívükben hordozzák, ezért a szeretet nem csökken egymás irányába.

Pál apostol számára sok erőt adott, hogy szívében ott éltek jó néhányan. Rájuk gondolt, értük imádkozott. Az sem kevés, ha a tőlünk távol élőkért imádkozunk mennyei Atyánkhoz!

Úgy érzed, hogy nem neked szól ez az ige? Még lehetsz ilyen helyzetben! Azt érzed, hogy neked szól ez az ige? Meríts erőt a mások szívedben hordozásából, az értük való könyörgésből!

 

"Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével." (Filippi 1:8)

Ha tegnap azt mondtam, hogy a fizikai távolság nem csökkenti a szeretetet, akkor most azt kell mondjam, hogy a másik utáni vágyakozást viszont növeli. Hiszen bár az egymástól távolabb élők is tudják, hogy szeret a másik, azért ott van bennük az, hogy jó lenne látni egymást, elbeszélgetni örömökről és nehézségekről. Jó lenne tenni valamit egymásért. Ez a vágy égett ott Pál apostol lelkében. Hiszen bár tudta, hogy mind ő, mind pedig azok, akikre gondol, akiket szívében hordoz, jó kezekben – a Krisztus kezében – vannak, azért vágyódott a gyülekezet tagjai után.

Ezt a vágyat szabad kifejezni egymás irányába! Ha hiányzik valaki, akitől kicsit messzebb sodort életed alakulása, ne szégyelld ezt az érzést! Merd kifejezni a másik hiányát! Pál apostol levelet írt. Mi sok mindent megtehetünk: telefon, email, webkamera, de még a hagyományos levélírás is ott van, mint lehetőség! Ismerek egy idős asszonyt, aki bár egyedül él, mégis elfoglalt, mert leveleket ír azoknak, akiket a szívében hordoz, akik után vágyakozik!

Vágysz valaki után a Krisztus szeretetével? Jelezd ezt felé, és kölcsönös örömben lehet részetek!

 

"Imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek." (Filippi 1:9)

Jézus a Máté evangéliuma 24. részében az utolsó idők kapcsán a következőket mondja: a szeretet sokakban meghidegül. Hogy mennyire éljük a végidőket, arról talán nem kell vitát nyitnunk, hiszen sem a napot, sem az órát nem tudjuk, hogy mikor jön el az Emberfia. A mi feladatunk mindig készen állni erre a pillanatra! A készenlét pedig soha nem jelent tétlenséget a keresztyén ember számára. Sőt: felelősségteljes hozzáállást vár tőlünk Istenünk! Ennek egyik jele: imádkozni önmagunkért és egymásért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennünk.

Azonban nagyon tévedünk, ha azt hisszük, hogy a szeretetért való könyörgés hatására egy csapásra több lesz életünkben a Léleknek ez a gyümölcse! Gyökössy Endrének van erre egy nagyszerű története (Mai példázatok, Recept c. fejezet, 185.oldal). Aki teheti, olvassa el a megjelölt helyen, alig három oldal. Aki nem teheti, annak röviden, íme a tanulság: Ne valami jóleső, meleg bizsergést várjunk a szívünk környékén, amikor imádkozunk a több szeretetért, hanem gondoljunk arra, hogy Isten mindent megtett értünk, ezért nekünk is meg kell tennünk bizonyos dolgokat egymásért. Legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések! Gyakorold a szeretet cselekedeteit, és gazdagodni fogsz a szeretetben!

 

"hogy megítélhessétek, mi a helyes." (Filippi 1:10)

A Filippi levél elején kiderül számunkra, hogy Pál apostol sok mindenért imádkozott. Egy imatémát említ mai igénk: az Isten előtti dolgok helyességének meglátását.

Nem is gondolnánk, hogy mennyire fontos ezért imádkozni! Ugyanis a hívő ember számára az a lényeges kérdés, hogy Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Vagyis, mi az, ami előtted, jó Atyám helyes, ami neked tetszik? Nem ritka dolog az, hogy úgy gondoljuk: tudjuk mi a jó, mit kell tenni, melyik utat, irányt kell választani, s közben megfeledkezünk Istenről, az ő akaratáról, szándékáról!

Életünk döntések sorozata! Ezért van szükségünk kellő bölcsességre, sőt zsinórmértékre ahhoz, hogy tudjuk: jó irányba tart-e az életünk?

Hála legyen az Úrnak, van nekünk ilyen mércénk: Isten igéje!

A Biblia Isten csalatkozhatatlan kijelentése! Ha ezt elfogadod, akkor kéred Isten vezetését és kíváncsi vagy arra, hogy az Úr miképpen vélekedik élethelyzeteidről! Neki mindenre van válasza! Ennek megértését el kell kérnünk tőle!

Imádságod tárgya legyen ma az, hogy mind te, mind a hozzád közel állók megítélhessék azt, hogy mi a helyes, mi az, ami Isten előtt kedves: legyen szó gyülekezeti, családi, vagy éppen munkahelyi feladatokról!

 

"és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit." (Filippi 1:11)

Hívő életünkről többször beszél úgy a Szentírás, mint amelynek egyik célja a gyümölcstermés. A jó fa terem jó gyümölcsöt – mondja Jézus. Gyümölcseinkről meg lehet ismerni bennünket! A tetteink gyümölcsök. Arról árulkodnak, hogy hol lehet a lelkünk gyökere. Beszélni kevés Jézusról, cselekedni kell az ő akaratát.

Teremni lehet sokféleképpen, például szegényesen, vagy gazdagon is. Ha az elején vagyunk hívő életünknek, azaz még nem rég tértünk meg, akkor nyilván nem teremhetünk úgy, mint, akik már évtizedek óta szolgálják az Urat. Ha viszont már régóta Krisztus gyermekei vagyunk, akkor ez azt jelenti, hogy szükséges gazdagon teremni! Mit vár tőlünk az Úr? Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. (Galata 5: 22-23) Ezek azok a gyümölcsök, melyek látványosan ott vannak, vagy hiányoznak életünkből.

A Krisztusba való mély belegyökerezés hozhat gazdag gyümölcstermést. Vizsgáld meg életed: mennyire lehetsz elégedett? És Jézus vajon mennyire elégedett? Kérd erejét és kegyelmét a mind inkább neki tetsző élethez!

 

"Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja." (Filippi 1:12)

Isten a rosszból is tud jót kihozni! Ez olyan közhelynek hangzik. Pedig nem az! Nagy dolog, ha ezt valaki a saját bőrén tapasztalja meg. Pál apostol megtapasztalta, és hitével képes volt így látni élete alakulását. Hiszen mondhatta volna ezt: raboskodom, fogoly vagyok, teljesen érdemtelenül tartanak fogva! Igaza lett volna, ha ezeket fogalmazza meg egy gyülekezetnek megírt levelében. De nem ez jön belőle. Mert a hívő ember Istenre tekintve többet is lát a fájdalmaknál! Na, ez az a tudomány, melyet sehol nem tanítanak, csak Isten szenvedés-iskolájában lehet elsajátítani. Ott sem egyszerű persze eljutni eddig!

Nem tudom, hogy van-e valamilyen rossz, negatív dolog az életedben. Szerintem mindenkinek van. Próbáld meg az ilyen esetekben keresni a jót, a nehézségekkel együtt járó erényeket, tanulságokat. Ha nem a zúgolódás, hanem a hálaadás szemüvegén keresztül nézed életed fájdalmas eseményeit, akkor képes vagy meglátni azt, hogy Isten tényleg ki tud hozni minden rosszból valami jót! Egy másik helyen ezt így írta meg Pál apostol: azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van. (Róma 8:28) Ha ezt elhiszed, akkor tudod igazán, hogy az Úr kezében van az életed, és ő bölcsen igazgatja sorsodat! Nem a vak véletlen, nem a (bal)szerencse, hanem az Isten áll ott életed minden eseménye mögött, úgy, mint neked jót akaró, szerető mennyei Atya.

 

"mert ismertté lett a testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem a bilincseimet." (Filippi 1:13)

Ismertté lett - milyen alázatos megfogalmazás. Megtudták, kiszivárgott, fülükbe jutott a börtönben dolgozóknak és a raboknak, hogy van itt valaki, aki Jézus Krisztusért szenved. Mégis hogyan jutott tudomásukra? Nyilvánvalóan Pál apostol bizonyságtétele által. Nem hallgatta el, hogy kihez tartozik. Nem szégyellte bevallani, hogy ő Jézus tanítványa. Elmondta azt, hogy mi történt vele, de nem a kesergés útját választotta, hanem a bizonyságtételét.

Vannak Krisztusnak olyan gyermekei, akik csak keseregni, panaszkodni tudnak, s közben megfeledkeznek arról, hogy kinek a kezében van az egész életük! Pedig, ha ez nem merülne olykor a feledés homályába, akkor másokkal is jót tehetnénk. Mások is közelebb kerülhetnek Jézushoz, ha mi merünk Róla beszélni!

Érdemes végig gondolni, hogy a nehezebb élethelyzeteinkben mi lesz ismertté mások előtt? A panaszaink, vagy a hitünk? A lelkünk fájdalma, vagy a Krisztusba vetett bizalmunk? Mindkét lehetőség előttünk áll. Válasszuk azt, amelyiknek Jézus is örvendezni tud, amely másokra is hatással lehet, és amely egyben a saját lelkünket is erősíti! Ugye nem kérdéses, hogy melyikre gondol igénk?

 

"úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét." (Filippi 1:14)

Ha Krisztusért van valami, akkor abból erőt, bátorságot meríthet az ember. Márpedig Pál apostol Krisztusért viseli bilincseit, és erről tudnak más hívő emberek is. Egymás hite által sokat épülhetünk. Pál apostol hite magával ragadott több keresztyént is, bátorságot, erőt jelentett számukra az apostol hozzáállása, hitben való megállása.

Vajon hitünk látható-e olyannyira, hogy mások erőt merítsenek belőle? Bárcsak határozott igennel felelhetnénk erre! Persze azt olykor nem is tudjuk, hogy kik és milyennek látják hívő életünket! A legfontosabb az, hogy tiszta lélekkel képviseljük minden körülményünk között Megváltónkat.

Bátran szólni Isten igéjét – ide kellene többek között eljutnunk. Oda, hogy nem zavar, ha kinevetnek, ha megvetnek a hitünk miatt, mert tudjuk, hogy kinek hiszünk! Vannak helyzetek, amikor az Úr azt várja tőlünk, hogy bizonyságtevői legyünk. Hogy ne hallgassuk el: Őhozzá tartozunk! De sikerül ezt mindig megvallanunk? Kívánok neked bátor bizonyságtételt a mai napra is! Ne szégyelld Jézust se a főnököd, se a barátod, se a családtagjaid előtt!

 

"Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust." (Filippi 1:15)

Mindenütt az irigység és a versengés! Még a Krisztus-ügyét képviselők között is? Nos, úgy látszik: igen, ez a helyzet! Na, de hogyan lehet Krisztust irigységből és versengésből hirdetni? Egyáltalán kire irigyek és kivel versengenek? A válasz az, hogy Pál apostol eredményes munkája gerjesztett irigységet és versengést többekben! Látták azt, hogy Pál apostol munkája nyomán milyen sokan megtértek és közel kerültek az örök élethez. Ezek az eredmények pedig nem estek jól más keresztyéneknek, akik azonban valamit elvétettek. Ők ugyanis a saját dicsőségüket és népszerűségüket keresték az evangélium hirdetése által.

A lelki munkásoknak nem szabad egymás ellenére versengeni. A cél ugyanis minél többek hitre juttatása, de ebben legfeljebb eszközök lehetünk, az igazi munkát úgyis a Szentlélek végzi. Hitet nem tudunk adni senkinek, mi csak a hit felé terelgethetünk embereket! De ezt tegyük meg! Ne azért, hogy valakit lepipáljunk, valakitől eredményesebbnek mondhassuk magunkat, hanem azért, hogy megmentsünk némelyeket a kárhozattól! Más kérdés, hogy manapság aligha lehet látványos eredményeket produkálni egyik napról a másikra! Amire mindnyájunknak szüksége van az az Isten iránti hűség, és a neki való engedelmesség! Hirdessük így, ilyen őszintén a Krisztust, akár lelkészként, akár presbiterként, akár egy gyülekezet tagjaként szolgáljuk őt!

Nem véletlenül mondta Jézus: „Keressétek először az Isten országát, és ráadásul mindenek megadatnak nektek." Ha jó a sorrend, boldog lehet az életed. Pál apostol azt fogalmazta meg: neki Krisztusról szól az élete. Ez pedig boldoggá tette őt, még a szenvedéseiben is. Ilyen boldogságot kívánok minél több embernek!

 

"ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban." (Filippi 1:16-17)

Ami irigységből van az egyházban, vagy a keresztyén ember életében, azt ki kell vetni abból! Irigységből hirdetni az evangéliumot, hogy az másnak fájjon: nem vall jó lélekre! Egyeseknek mégis ez volt a célja: örültek Pál apostol fogságának, szenvedésének, és annak, hogy nem általa terjed az örömhír!

Szomorú hír az, amikor emberek egymáson akarnak átgázolni, hogy ők érvényesüljenek. Amikor mások szomorúsága kárörömmel tölt el valakit, akkor Isten aligha örvendezik. Valami mást tanít számunkra az ige: Örüljetek az örülőkkel és sírjatok a sírókkal. (Rm 12:15)

Ha a keresztyén emberek közt sincs összetartás, őszinte lélekkel való egymásra figyelés, akkor hol lehet azt keresni? Nincs más feladatunk, mint az, hogy őszinte lélekkel hirdetjük a Krisztust, és amennyire rajtunk múlik, elősegítjük másoknak a lelki béke megtalálásának útját.

 

"Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok." (Filippi 1:18)

Teréz anyához egyszer odament egy szerzetes, mondván, neki az a hivatása, hogy leprásokkal legyen. Tévedsz, – mondta neki Teréz anya – nem ez a hivatásod! A szerzetes csak nézett, hogy ennél nemesebbet ki lehet-e találni, minthogy valaki leprásokat gondoz. Az a hivatásod, hogy Krisztust szeresd és kövesd! Az csak egy következmény, hogy a leprásokkal vagy – világította meg Teréz anya.

A fenti történet az ok-okozati viszonyra mutat rá. Arra, hogy ha mi hiszünk Krisztusban, akkor ez jár valamivel. Például azzal, hogy Krisztust hirdetjük! A hit nem magánügy, hanem a legszemélyesebb közügy. Ami azt jelenti, hogy a hitem másokra is tartozik, mert Akiben hiszek, meg tud menteni mindenkit a kárhozatból, el tudja venni a bűneinket, lelki békét tud adni! A felsoroltak mindegyikére szüksége van minden embernek? Természetesen! Ezért mondták az apostolok, amikor meg akarták tiltani nekik a Jézusról való bizonyságtételt, hogy nem tehetjük meg, hogy amit láttunk és hallottunk, arról ne beszéljünk!

Jézus ma élő szolgáinak is az a feladata, hogy hirdessék Megváltójukat: szavakkal, tettekkel, életvitellel! Légy ma is örömmondó békekövet, hirdesd a Szabadító elközelgetett!

 

"Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok." (Filippi 1:20)

Szégyent vallani nem szeret senki! Miért? Mert kellemetlen, rossz érzések járják át lelkünket, könnyen önbecsülésünk megcsappanásához, kisebbrendűségi érzések kialakulásához vezethet. Többek között az vall szégyent, aki vállal valamit, de önmagához mérten is méltatlanul gyengén teljesít. Pál apostol vállalása a Krisztus-ügyének, az evangéliumnak a terjesztése, szolgálata. Ebből az irányból tekint életére. A legfőbb dolog számára az, hogy Krisztus neve dicsőíttessék! Az, hogy ehhez ő még földi életében hozzájárulhat-e, egyelőre nem ismert előtte. Lehet, hogy a halál várja: erre is fel van készülve!

Mi az, ami ennyire magabiztossá teszi az apostolt? A hite! Tudja kinek hisz, tudja kinek a kegyelmére építhet, és tudja, hogy a halállal csak egy fejezet ér véget, nem pedig az egész mű. Bátran, hűségesen és engedelmesen képviseli Istent még a börtönben is!

Ahhoz, hogy nekünk is ilyen biztos alapokon nyugvó hitünk és reményünk legyen, arra van szükségünk, hogy hűség és engedelmesség dolgában ne találtassunk könnyűnek és vegyük komolyan Isten ígéretét, mely Ézsaiás könyvéből így van megírva: Ne félj, mert nem vallasz szégyent. (Ézs 54:4)

 

"Mert nekem az élet Krisztus és a meghalás nyereség." (Filippi 1:21)

Minden embernek van hitvallása, vagyis vannak elvei, melynek alapján berendezi az életét, és amin keresztül értékeli a vele történő eseményeket. Neked mi a hitvallásod? Megfogalmaztad már azt, ami a legfontosabb számodra életedben, és aminek alárendelsz mindent? Ha nem, akkor gondolkodj el azon, hogy milyen értékek szerint éled a mindennapjaidat és mi az, aminek mindent alárendelsz!

Pál apostol írhatta volna azt, hogy az ő élete utazás. Nem állt volna messze az igazságtól, mert sokat utazott. Missziói útjai által igen sok helyre eljutott a világon. Írhatta volna azt, hogy neki az élet nem más, mint szenvedés. Nem írt volna valótlant, mert sokat szenvedett élete során. Írhatta volna, hogy az ő élete a misszió! Ismerte küldetését, és igyekezett elvégezni a felülről rábízottakat. Mégsem ezeket írta, hanem azt, hogy neki az élet Krisztus! Ő mindent Krisztusnak rendelt alá megtérése után! A missziót Krisztusért végezte, utazásainak célja az volt, hogy Krisztust vigye közel az emberi szívekhez, és szenvedéseit is Krisztusért viselte el.

Ma sok emberre az van ráírva – bár talán még ők sem látják – hogy nekem az élet a pénz! Mindent megtesznek érte, az eszközök nem számítanak! Mások így élnek: nekem az élet a hatalom! Körömszakadtáig ragaszkodnak hozzá, ha kell hazugságok árán is! Mások jelszava: nekem az élet a karrier, ki kell teljesedjek abban, amit vállalok, mások nem érdekelnek! Vad jelszavak ezek, remélem nem ismertünk magunkra, mert messze állnak tőlünk! Azonban ezektől csak valamelyest jobb jelszó az, hogy nekem az élet a családom, avagy a munkám! Pedig ezek már inkább jellemeznek bennünket! Hogy még ezek sem jó jelszavak, annak egy oka van: ha megelőzi valami Jézust az életünkben, az bálvánnyá válik!

 

"Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség." (Filippi 1:21)

Hit nélkül a maghalás nem lehet nyereség. Sőt! Csak veszteség, szomorúság, gyász, vigasztalan állapot. Azt, hogy a halál nyereség is lehet, sok embernek eszébe sem jut. Miért? Mert nem látnak tovább az elmúlásnál. Nem látják a feltámadás és örök élet valóságát. Az élő hitű keresztyén ember ezeket is látja. Pál apostol ül a börtönben, gondolkodik jövője felől, és azt mondja: ha életben maradok, az is jó, ha meghalok, tudom, hová kerülök!

Mekkora hit és lelki béke szólal itt meg! Vajon hányan tudnak ilyen belső nyugalommal nyilatkozni jövőjükről? Hogy a halál ellenségünk, az nem vitás! Utolsó ellenségünk, de Jézusban legyőzött ellenség. Ennek tudata hit által lehet a mienk. Ha hiszünk Jézus feltámadásában úgy, mint amely a mienket is jelenti egyben. Csak ebben az esetben nyereség a meghalás!

Bizonyára haltak már meg a szeretteid közül. Fáj a hiányuk, szomorúságot érzünk, de ha tudjuk, hogy újra láthatjuk majd őket egy olyan helyen, ahol nem lesz fájdalom, sem jajkiáltás, hanem csak öröm, akkor az nyereség! Nézz így előre és bíztass másokat is erre!

 

"Vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél." (Filippi 1:23)

Ahogyan a halált emlegeti valaki, az egyben hitének megnyilvánulása is. A fenti igében Pál apostol azt mondja, hogy a halál elköltözés. Aki már átélt költözést, az tudja, hogy kb. mire gondol az apostol. Persze itt egyértelműen arról van szó, hogy egy jobb, egy nagyszerűbb váltja a korábbi szerényebb lakhelyet. A földi élet és a halál utáni élet különbsége ez: elköltözni egy egész más helyre, amely jobb az előbbinél. Hazaköltözés ez. Az igazi, az Isten által nekünk készített örök otthonba.

Az én Atyán házában sok lakóhely van – mondja Jézus a tanítványoknak. És ha majd elmentem és helyet készítettem nektek eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Mai igénkben Pál apostol is erről beszél: elköltözik és Krisztussal lesz.

Halál utáni életünk helyszíne az örök haza, melyben együtt leszünk Jézussal. Akik hitben élnek, azok így tekintenek előre. Ezt a szilárd hitet kérd Istentől és azt a nyugalmat, mely Pál apostolt jellemezte, ha a kétségesnek tűnő jövőről elmélkedett. Vágyott már elköltözni és Krisztussal lenni, de az ő kezéből fogadta el élete eseményeit. Hogy mennyi időnk van a hazaköltözésünkig? Senki nem tudhatja, de légy készen és várd örömmel a szívedben!

 

"De miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak." (Filippi 1:24)

Pál apostol azon elmélkedik, hogy mi vár rá. Várja akár a halálos ítéletet is, mert fel van készülve az elköltözésre, az Úrhoz való hazatérésre. Önmagáról való gondolatai azonban hamar átterelődnek a gyülekezet szükségleteire. Azt mondja: nekem az lenne a jó, ha már befejeződne földi pályám, nektek viszont az, ha életben maradnék.

Voltunk már úgy vele, hogy nekünk egészen más valami volt jó, mint egy közösségnek, vagy akárcsak más valakinek? Melyik számít inkább? Önzőségünk vagy éppen önzetlenségünk mutatkozik meg abban, hogy végül kinek a javára dől el a dolog. Lemondok a saját kívánságomról, hogy valakinek jót tehessek, használhassak, segíthessek. Ez az önzetlenség.

A húsvét előtti böjti időszakban vagyunk. Hitből szoktunk-e böjtölni? Azaz lemondani valamiről a Krisztusért? Legyen ma egy olyan cselekedeted, amikor önmagadat háttérbe helyezed, és valakinek használsz vele! Ha megtetted, vizsgáld meg lelkedet, hogy milyen érzés? Nem fogsz csalódni: aki mást felüdít, közben maga is felüdül!

 

"együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre." (Filippi 1:25)

Jelenlétünk egy közösségben milyen hatást vált ki másokból? Miben növekednek azok, akikkel együtt vagyunk? Olyan sok mindenben lehetünk egymás életében a növekedés serkentői: hitben, szeretetben, örömben, türelemben, felelősségben, bűnben, keserűségben, reménytelenségben.....

Nem lehet teljes ez a felsorolás. Nem is ez volt a cél! Sokkal inkább az, hogy végig gondoljuk: miben növekednek azok, akik velünk és mellettünk élnek, akikkel találkozunk, érintkezünk rendszeresen, vagy csak egészen ritkán?

Nagy dolog, ha jelenlétünk örömöt gerjeszt másokban. Tudom, hogy sokan sokféle emberek vagyunk, de jó lenne erre tudatosan is odafigyelnünk, hogy így legyen. Vajon örülnek nekünk azok, akikkel találkozunk, vagy az jelent örömet, ha a hátunkat látják távozásunk közben? Ne lepődjünk meg ezeken a sorokon, inkább szálljunk magunkba és nézzünk tükörbe!

Pál apostol azért írhatta a fenti igét, mert ő jelenlétével két dolgot szeretett volna elérni: örömöt szerezni és hitbeli növekedésre lenni. Ez utóbbi nyilvánvalóan a bizonyságtétel, az Istenhez fűződő viszonyáról való beszéd és beszélgetés kapcsán lehetséges.

Azt kívánom, hogy minél többeknek lehessünk örömére és hitbeli növekedésére földi életünkben!

 

"a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek." (Filippi 1:27)

Viselkedésünk árulkodó jel arról, hogy milyenek vagyunk. Arról, hogy milyen neveltetésben volt részünk, milyen értékrendet vallunk, milyen a lelkünk állapota.

A hívő ember viselkedése kapcsán azt mondhatjuk, hogy a kívülállóknak nagyon is meg van az elgondolása erről! Nagyon magas a mérce velünk szemben! Hiszen úgy vannak vele, hogy az Isten szolgái nem viselkedhetnek akárhogyan! Ez utóbbiban igazuk is van, ám nekünk nem az irányunkba támasztott mércéjüknek kell megfelelnünk. Pál apostol a Galata levélben kérdezi: Istennek akarok tetszeni, vagy embereknek? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, Isten szolgája nem volnék! Nekünk a Krisztus evangéliumához kell tartani magunkat. Mit is mond Jézus? Legyetek szelídek, mint a galambok és okosak, mint a kígyók!

Szelídnek és okosnak bizonyulni krisztusi erény. Ne embereknek akarj megfelelni, hanem azt kérdezd meg magadtól, hogy amit teszel, az méltó-e Jézushoz? Ha igen, akkor tiszta lelkiismerettel élhetsz! Sok ilyen napot kívánok neked!

 

"Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért." (Filippi 1:27)

Pál apostol nagyon szívén viselte a filippibeli gyülekezet sorsát. Sokat gondolt rájuk, imádságban hordozta a közösséget és vágyott arra, hogy láthassa őket. A személyes találkozáson túl azt is szerette volna látni, hogy a Krisztushoz való tartozásukat mennyire sikerül megélni.

Nos, senki nem lehet állandóan jelen azokban a közösségekben, amelyeknek tagja, de Jézus jól látja azt, hogy mi történik családunkban, gyülekezetünkben.

A mai ige egyetlen hosszú mondatából két szót szeretnék kiemelni: megálltok, együtt. A többes számú megfogalmazás érintsen meg bennünket: a keresztyén élet nem magányos farkasként való küzdés, hanem a közösségről, annak erejéről szól. Egymásért élni, egymásnak szolgálni, egymást erősíteni, vigasztalni, bátorítani, avagy a jó útra téríteni, egymásért imádkozni. Ilyen gondolatok jutottak eszembe, melyek jelen vannak – vagy legalábbis kellene, hogy jelen legyenek – gyülekezeti életünkben!

Boldog, aki tagja egy olyan közösségnek, ahol lehet Istenre és egymásra figyelni, ahol lehet egymásért szeretetből és hitből fáradozni! Tedd meg, ami rajtad áll mind családilag, mind gyülekezetileg!

 

"Semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől." (Filippi 1:28)

A filippibeli gyülekezet - a többi keresztyén közösséggel együtt - nehézségek, szorongattatások között élt. A Krisztus utáni első században nem demokrácia volt, amelyben szabad a vallásgyakorlat. Bár, hogy mennyire szabad és a felsőbb vezetők által támogatott dolog hitünk közösségi gyakorlása jelenleg, erről talán ne most nyissunk vitát. Az első keresztyénekre anno, mint üldözendő szektára tekintettek egy ország, egy birodalom vezetői. Nem volt tehát könnyű számukra a hitben való megállás. Egzisztenciálisan voltak veszélyes helyzetben Jézus követői. Pál apostol maga is börtönben ül, ahelyett, hogy a betevő falatért munkálkodna és hirdetné a Krisztusban megjelent isteni szeretetet és kegyelmet.

Ilyen körülmények között bíztatja az apostol a gyülekezet tagjait, hogy ne rémüljenek meg az ellenfelektől. Manapság társadalmilag nekünk könnyebb megélni azt, hogy Jézus tanítványai vagyunk. Ezzel együtt is megvannak az ellenfeleink. Úgy hívják őket, hogy hitetlenség, közöny, túlterheltség....

Küzdj ezek ellen, mert ez az üdvösség jele. Aki pedig végig kitart, az üdvözül! Ez utóbbival Jézus bíztat bennünket! Ne légy a meghátrálás embere: tudd, kinek hiszel!

 

"Semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől." (Filippi 1:28)

A filippibeli gyülekezet - a többi keresztyén közösséggel együtt - nehézségek, szorongattatások között élt. A Krisztus utáni első században nem demokrácia volt, amelyben szabad a vallásgyakorlat. Bár, hogy mennyire szabad és a felsőbb vezetők által támogatott dolog hitünk közösségi gyakorlása jelenleg, erről talán ne most nyissunk vitát. Az első keresztyénekre anno, mint üldözendő szektára tekintettek egy ország, egy birodalom vezetői. Nem volt tehát könnyű számukra a hitben való megállás. Egzisztenciálisan voltak veszélyes helyzetben Jézus követői. Pál apostol maga is börtönben ül, ahelyett, hogy a betevő falatért munkálkodna és hirdetné a Krisztusban megjelent isteni szeretetet és kegyelmet.

Ilyen körülmények között bíztatja az apostol a gyülekezet tagjait, hogy ne rémüljenek meg az ellenfelektől. Manapság társadalmilag nekünk könnyebb megélni azt, hogy Jézus tanítványai vagyunk. Ezzel együtt is megvannak az ellenfeleink. Úgy hívják őket, hogy hitetlenség, közöny, túlterheltség....

Küzdj ezek ellen, mert ez az üdvösség jele. Aki pedig végig kitart, az üdvözül! Ez utóbbival Jézus bíztat bennünket! Ne légy a meghátrálás embere: tudd, kinek hiszel!

 

"Nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte." (Filippi 1:29)

Krisztusban hinni ajándék. Isten ajándéka számunkra. Senkit nem nézhetünk le azért, mert nem hisz Istenben. Egykor mi sem hittünk. Ezért feladatunk a még nem hívőkért való imádkozás. Persze a hívőkért – köztük önmagunkért is – kell imádkozni. Főként azért, hogy hitünk növekedjen és megálljunk a próbák idején.

Pál apostol egészen furcsa gondolatot vet fel: számunkra nemcsak a Krisztusban való hit, hanem a Krisztusért való szenvedés is megadatott. Az addig többeknél rendben van, hogy Krisztus szenvedett értünk, mellyel megváltott gyermekei lettünk Istennek, de az, hogy én is szenvedhetek érte, az jó néhány magát keresztyénnek tartó embertől távol álló gondolat.

Pedig ez is része hívő életünknek. Ha másképpen nem, úgy mindenképpen, hogy megszólnak, összesúgnak a hátunk mögött, hogy már megint templomba megyünk, esetleg egy élesebb szituációban az orrunk alá dörgölik, hogy egy tanítványnak nem így kell viselkedni!

Bármilyen szenvedés is legyen életedben, hordozd azt Jézusért. Így sokkal könnyebb a teher.

 

"És hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok." (Filippi 1:30)

Az élet egy nagy küzdelem. Napi szinten. Van, aki a szegénység ellen, van, aki a mások értetlensége, van, aki az alkalmazottai gyenge hozzáállása ellen, van, aki a főnöke dührohamai ellen, van, aki az állandó túlterheltség ellen, s van, aki a családtagjaival szemben küzd. A felsorolást biztosan tudnád folytatni a saját életedből is. És akkor mondjuk azt, hogy maradjunk meg mindezek közben hívő embernek, olyan valakinek, aki Istent képviseli a maga helyén napról napra.

Pál apostol azt kéri levelében a címzett gyülekezet tagjaitól, hogy álljanak meg a küzdelemben, és önmagát állítja oda követendő példaként. Ó hányszor esünk el ezekben a küzdelmekben? Hányszor nem úgy sikerül rendeznünk egymással való kapcsolatunkat, vagy a ránk bízott feladatokat, ahogy szerettük volna? Ha látsz jó példát, meríts erőt belőle! Pál apostol is példa lehet előttünk, persze tudjuk, hogy az első helyen mindig Jézus példája lebeghet szemünk előtt. Az pedig már egy komoly előrelépés lenne, ha mi magunk lehetnénk olyan tanítványai az Úrnak, akikre mások azt mondják: így szeretném csinálni! Azt kívánom, hogy figyelj ma fokozottan oda a küzdelmeidre, és Jézus segítségével vívd meg győztesen és lelki békével ezeket a csatákat, az élet nagy küzdelmeit!

 

"Ha tehát van vigasztalás Krisztusban..."(Filippi 2:1)

Pál apostol egy hosszabb felsorolásba kezd a Filippi levél második részének elején. Feltételes mondatokat fogalmaz meg, melyek, ha igazak, akkor bizonyos következményekkel járnak. Mai igénk a Krisztusban nyerhető, megkapható vigasztalás irányába tereli gondolatainkat.

Krisztuson kívül is van vigasztalás? Bizonyára, de az olyan is! Hiszen Krisztuson kívül is van békesség, de az olyan is! „Békességet hagyok nektek, de nem úgy adom, amint a világ adja" – mondja Jézus a tanítványainak. A Krisztuson kívüli vigasz, béke nem nyújt teljes megoldást számunkra, éppen ezért is igaz egyik énekünk sora: „Krisztusom kívüled, nincs kihez járulnom..." Vigaszt sem érdemes máshol keresni csak Krisztusban! Közeledik a húsvét ünnepe. Milyen sokan nem tudnak mit kezdeni ezzel az ünneppel! Szerintem azért, mert nincs vigaszuk, nincs Megváltójuk, akiben lelki békét, igazi megoldást találnának gyötrő kérdéseikre.

Ha van vigasztalás, akkor Krisztusban keresd, mert csak Nála találod meg, s ha már a tied ez a vigasztalás, akkor másokat is vigasztalj, erősíts vele!

 

"ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés..."(Filippi 2:1)

Sok mindenre lehet figyelmeztetni egymást. Például: veszély leselkedik, rossz döntést készül meghozni, rossz irányba tart az élete, jobb lenne megbocsátani....

Szoktuk egymást figyelmeztetni az ilyen és ehhez hasonló élethelyzetekben? Igen vagy nem? Ez a két válaszadási lehetőségünk van. Nem egyszerű azonban egymást figyelmeztetni, mert a másik tolakodásnak veheti, esetleg azt gondolja, hogy bele akarunk szólni az életébe. Ne a beleszólni akarás vezessen bennünket, hanem a szeretet, amely nem tudja elnézni, hogy a másik talán a vesztébe készül rohanni!

Krisztusban tudunk igazán szeretetből figyelmeztetni. Nélküle durvának tűnhet még a jó tanács is, ám vele, az ő lelkületével és indulatával egymás javát munkálhatjuk még a figyelmeztetéseinkkel is.

Két feladatunk van embertársainkkal való kapcsolatunkban a mai ige kapcsán: szeretettel figyelmeztetni, ha azt látjuk, hogy valaki butaságot készül tenni, vagy rossz irányba tart az élete és elfogadni mások figyelmeztetését, ha a mi életünk tart rossz irányba! Nekem mindkét feladatban van még mit tanulnom. És neked?

 

"...ha van irgalom és könyörület..." (Filippi 2:1)

Aki érvényesülni akar, az manapság nem ismeri ezt a két szót: irgalom és könyörület. A világ eseményei gyakran azt üzenik felénk: csak magadra figyelj, senki nem számít csak te! Irgalmat és könyörületet ne ismerj, mert lemaradsz a nagy hajszában....

Isten gyakran másképpen lát dolgokat, mint mi magunk. Hiszen ő azt mondja: az irgalom és a könyörület a miénk Jézus Krisztus által. Isten irgalmazott nekünk és könyörült rajtunk, bár nem érdemeltük meg tőle. Mégis az a szeretet nyilvánult meg Mennyei Atyánktól felénk, mely az ő lényének lényege. Ha pedig ez így van, akkor hálás szívvel kell minderre gondolnunk, és ennek megfelelően kell élnünk.

Amikor egyre kevésbé jellemző értékek az irgalom és a könyörület, akkor nekünk, hívő embereknek annál inkább fel kell mutatni ezeket az erényeket. Ennek gyökere abban van, hogy Isten elengedte bűnadósságunkat s nekünk is hasonlóan kell cselekednünk. A gonosz szolga (Mt 18:21-35) példázata legyen figyelmeztető jel számunkra arra, hogy ha Isten sok bűnünket eltörölte, akkor mi se tanúsítsunk irgalom nélküli hozzáállást embertársainkkal szemben irányunkban elkövetett kevés bűnük kapcsán.

 

"Tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek." (Filippi 2:2)

Néhány kérdéssel indítanám mai elmélkedésünket: Te mi mindennek tudsz örülni? Egyáltalán milyen gyakran örülsz? Tudod-e, hogy szeretteid minek örülnek leginkább? Olyan kérdések ezek, melyeket őszintén megválaszolva tükörbe nézhetünk. Válaszaink a lelkünkről árulkodnak.

Pál apostol lelkéről is megtudunk valamit a fenti igéből: az szerez neki örömet, hogy ha egy gyülekezet tagjai szeretetben, egységre törekedve élnek. Valóban öröm és boldogság, ha azok a közösségek, melyek közel állnak szívünkhöz a szeretetről és az egységről tesznek bizonyságot. Egy édesanyától hallottam egyszer: az a legnagyobb öröm, hogy felnőtt gyermekeim jól megértik egymást!

Szóljon a mai napunk arról, hogy megpróbálunk többet örülni, mint máskor, és megpróbálunk örömet szerezni legalább egy embernek! Ehhez nem kell vagyonokat elkölteni, egy kis figyelmességre és találékonyságra van szükség! Áldott, örömteljes, örömszerző napot kívánok!

 

"Semmit ne tegyetek önzésből..." (Filippi 2:3)

Nehéz kérés ez. Hiszen gyakran fontosak vagyunk önmagunknak. Ez nem is lenne baj, de minél többször gondol az ember csak saját magára, annál kevésbé jézusi utat jár be. Az önzés önmagunk mások elé helyezése ok nélkül. Az ilyen élet nagyon belterjes, kevés baráttal és kevés örömmel jár. Az önzetlen életvitel tesz boldoggá.

Egy hittanórai esetet mondanék el. Az óvodában történt egy tíz fős gyerekcsoportban, hogy a hitoktatónak csak hét ajándéka volt. Megkérdezte a gyerekeket, hogy ki az, aki le tud mondani az ajándékról azért, hogy másoknak jusson. Két kisfiú jelentkezett. A többiek úgy voltak vele: nekem kell, nekem jár! Harmadik jelentkező csak nem akart lenni, ezért a hitoktató lelkész gondolt egyet és a hét édességet (mert ez volt az ajándék) a két lemondani tudó gyereknek adta. Volt, aki a többiek közül nem értette a dolgot és továbbra is kardoskodott amellett, hogy neki kell, de voltak, akik megértették, hogy mi is történt itt valójában...

Biztos, hogy nem mindig jár ilyen eredménnyel az, ha valaki önzetlenül lemond mások javára, de lelki békével és belső örömmel jár együtt az ilyen és ehhez hasonló cselekedet. Ha lesz ma olyan élethelyzetünk, melyben döntenünk kell, hogy kinek kedvezünk, önmagunknak vagy másoknak, döntsünk magunk ellen és nézzük meg, hogy ez lelkünkben hogyan csapódik le, az önzetlenség gyakorlása ugyanis örömet jelenthet számunkra.

 

"Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból." (Filippi 2:3)

Tetteinknek van valamilyen mozgatórugója. Ez lehet az önzetlenség, a szeretet, a segíteni akarás, a kötelességtudat, de igénk szerint ugyanígy lehet az önzés vagy a dicsőségvágy is! Ez utóbbi legyen ma elmélkedésünk tárgya. Ahogyan az önzésben, úgy a dicsőségvágyban is önmagunk vagyunk a hangsúlyosak. Vannak, akiket a dicsőségvágy hajt a munkában, a sportban, a magánéletben. Az ilyen emberekkel tudjátok mi a gond? Nem számít senki és semmi más számukra. Egy valami a fontos: saját dicsőségük! Amit elérnek, azt önmaguknak tulajdonítják. Ügyességüknek, talpraesettségüknek, tehetségüknek, gyorsaságuknak, vagy bármilyen más emberi erényüknek. Az ilyen emberek nem veszik észre, nem gondolkodnak azon, amit Pál apostol egy másik gyülekezetnek fogalmazott levelében így ír: „Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel?" (1Kor 4:7) Kijózanító gondolatok!

Lehet azonban bennünk dicsőségre törekvés: fáradozzunk azon, hogy Isten dicsőségére éljünk! Jézus is erre bíztat: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék Mennyei Atyátokat!" (Mt 5:16) A feladat tehát adva van: ne a saját dicsőségünket, hanem az Istenét munkáljuk életünkkel. Nagy alázat kell hozzá, de rengeteg áldás van rajta!

Nagyon sokszor kiderül, hogy haszonelvű emberek vagyunk. A múltkorában mondta egy ismerősöm egy mindkettőnk által ismert személy és eset kapcsán, hogy őt nem érdekli, mert úgy sincs belőle haszna. Mondtam neki, hogy attól még érdekelhetne a dolog....

Érdekes megfigyelni, hogy a tudomány fejlődésével egyre nagyobb rab az ember. A technikai vívmányok egyébként pontosan arra szolgálnak, hogy könnyebbé tegyék az életünket, de mi ennek kapcsán több napi munkát is elvégezhetünk olykor, a szokásos napi adagon túl! Ez pedig oda vezet, hogy kapcsolatainkban elszigetelődünk, túlságosan belterjes lesz az életünk, és egyre kevésbé számít az, hogy mi a jó a másiknak. Nyilvánvalóan ennek következtében önmagunkra koncentrálunk elsősorban.

Azért olvassuk csak el ezt az igét újra. Pál apostol nem azt írja, hogy a keresztyén ember csak a mások javát keresse, hanem azt, hogy a másokét is. „Minden szentnek maga felé hajlik a keze." Ismerjük ezt a mondást. Ha ez tapasztalatból született annak idején, akkor az szomorú. Próbáljuk meg felmutatni a másokhoz való önzetlen hozzáállást, és nem ér ilyen vád bennünket. Vagy ha mégis, legalább önmagunk és az Isten előtt állhassunk jó lelkiismerettel.

 

"Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt." (Filippi 2:5)

Jézus Krisztus a hívő ember példája mindenben. Az indulatok terén is. Jézus nem „akadt ki" azon, hogy őt, a bűntelent elfogták, hamis vádak alapján halálra ítélték, majd megkorbácsolták, és keresztre feszítették. Jó, jó – mondhatnánk – ő mégis Isten Fia. Ez igaz, de mindenben hozzánk hasonló volt, kivéve a bűnt. Mégsem tomboltak féktelen indulatai, hanem szelíd és alázatos volt mindvégig.

Mikor van gond az indulatainkkal? Leginkább a próbák, a nehézségek idején. Akkor, amikor ama nem szeretem pillanatokat kell megélnem. Van, aki hamar kijön a sodrából, van, aki sokkal béketűrőbb. Te melyik vagy?

A Példabeszédek könyvében olvashatjuk a következő igét: „Többet ér a türelmes a hősnél, az indulatain uralkodó annál, aki várost hódít." (Péld 16:32) Te tudod, hogy mennyire gyakran és milyen élethelyzetekben leszel idegesebb, ingerlékenyebb a szokásosnál, de van rá megoldás: tedd az indulataidat Jézus kezébe. Akarj Jézus által uralkodni a nemkívánatos indulataidon! Ez ugyanis bizonyságtétel és lecsillapító erővel bír még perpatvar idején is!

Indulatmentes, avagy krisztusi indulattal teljes napot kívánok neked ma is, és az egész héten!

 

" ... hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult..." (Filippi 2,7)

Hittanórákon a gyermekekkel beszélgetve mindig megdöbbenek, hogy fiataljaink milyen embereket, „média-hősöket" tartanak példaképnek; kiknek a képével van kitapétázva a szobájuk; kikhez akarnak hasonlítani.

De nem csupán az ifjú korosztály jellemzője, hogy valakinek a képéhez formálódni szeretnénk. „Szeretnék olyan lenni, mint ő..." - mondjuk, vagy talán csak gondoljuk másokra. „Sikeres, gazdag, megbecsült, szilárd hitű, jó keresztyén..." És ez nem baj! Ebben a számtalan hazug példaképet felvonultató világban jó, ha vannak előttünk megbízható és hiteles életpéldák, akikhez a hitetlenség sötétje ellenére igazodni lehet; akik szinte a világítótorony szerepét töltik be lelkiekben.

DE: ki az közülünk, aki egy tőle gyengébbhez, sikertelenebbhez, szegényebbhez akarna hasonlítani? Senki! Nem a mögöttünk állókat szoktuk nézni, nem belőlük keresünk példaképet, sőt, inkább észre sem vesszük őket. Egyedül Krisztus az, aki a maga istenségében vállalta az én gyenge és erőtlen életemet, otthagyta a menny minden dicsőségét, hozzám lett hasonlóvá, emberhez, Istenként szolgai formát vett magára! Bűneim engedetlenségét leszámítva örömeimben és bánataimban osztozott, legsúlyosabb életterheimet is elhordozta – még a halálfélelem keserű poharát is –, azért hogy bizton tudjam: olyan szószólóm van a mennyben, aki embervoltom mélységeit és magasságait mindenben megtapasztalta.

Böjtnek idejében, nagyhét felé közeledve legyen ma előttünk az igéből buzdításként: ahogyan Krisztus hasonlóvá lett hozzánk, aki valóban „magára vette szennyes ruhámat"; úgy legyen mielőttünk példaként az ő alázata; és legyen ma nekünk is látásunk azokra, akik tőlünk talán szegényebbek, bűnösebbek, erőtlenebbek; akikről úgy gondoljuk: mögöttünk vannak! (Gyallai Henrietta)

 

"Engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig." (Filippi 2:8)

Jézusnak volt egy a Mennyei Atya által megfogalmazott küldetése. Ez pedig a világ megváltása. A Filippi 2:5-11 szakaszban olvasható Krisztus-himnusz arra mutat rá, hogy ezt a küldetést tökéletesen megvalósította. Mai igénk ad választ a hogyan kérdésre. A válasz egy szó: engedelmesség. Az Atya „vázolta" mi a terve, Jézus pedig egész földi valójával azon volt, hogy ezt engedelmesen véghez vigye.

Nekünk is van küldetésünk e világon. Még pedig személyre szabott küldetésünk van, hiszen Isten mindenkit egyéni képességekkel, talentummal ruház fel, melyből feladataink egyenesen következnek. Küldetésünk e földön akkor lehet teljes, ha sikerül engedelmes gyermeknek, tanítványnak bizonyulnunk.

Mennyi mindenre kér bennünket Isten az ő igéjében! A kérdés csak az, hogy mennyire tudunk engedelmeskedni ezeknek a kéréseknek. Igeolvasásaid idején kérdezd meg, hogy az adott szakaszból mi következik az életedre nézve? Ha megértetted, akkor nincs más dolgot, mint megtenni. Ez egyáltalán nem egyszerű, pedig csak jó dolgokat kér tőlünk az Úr: szeress, bocsáss meg, segíts, vigasztalj, erősíts..... Isten irányába való engedelmes napot kívánok neked!

 

"Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké." (Filippi 2:9-10)

Mennyei Atyánk megdicsőítette Jézust, aki engedelmesen véghezvitte a világ megváltását. Így válaszolt az Atya a Fiú kereszthalálig való engedelmességére. Igénk arról beszél, hogy eljön majd az idő, amikor Jézus nevére minden térd meghajol. Azt, hogy Jézus neve minden név fölött való sokan nem tudják. Azt még kevesebben, hogy az ő nevére egyszer minden térd meghajol majd. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a mi térdeink már most meghajolnak Őelőtte.

Lélekben naponta köszönjük meg, hogy ismerjük Urunkat, és hogy hozzátartozunk. Ezen kívül kérjük Istent, hogy azok a családtagjaink, barátaink, akik még távol vannak tőle, mielőbb megismerjék Őt, és hitben leborulhassanak Jézus előtt.

 

"és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére."(Filippi 2:11)

Van néhány világrekord, mely a Bibliához köthető. Az egyik ilyen az, hogy a Biblia a legtöbb nyelvre lefordított könyv a világon. Mai igénk pedig azt mondja, hogy eljön majd az idő, amikor minden nyelv vallani fogja, hogy Jézus Krisztus Úr! De jó lesz! Már alig várom! Hiszen egyelőre sokan azt sem tudják, hogy kicsoda Jézus, mások pedig, ha szájukra veszik nevét, abban kevés köszönet van!

Amit tennünk szükséges a fenti ige kapcsán:

1. Örülni, hogy a mi nyelvünk vallja Jézus Krisztus Úr-voltát.

2. Imádkozni azokért, akik még nem ismerik Jézust.

3. Bizonyságot tenni a Jézushoz tartozásunkról.

4. Várni az igében megígért jövő kezdetét.

5. Isten ígéreteire építeni, mert ő senkit nem csap be!

 

"Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket." (Filippi 2:12)

Munkáljuk üdvösségünket? Hát nem kegyelemből, Krisztusért van üdvösségünk? Az igét figyelmesen olvasó emberben felmerül ez az ellentmondásosnak tűnő gondolat. Ez is azt mutatja, hogy Isten igéjét nem felszínesen, hanem csak is elmélyülten érdemes olvasni.

Isten igéje csak ellentmondásosnak tűnik, de nincs benne ellentmondás. Igénket abból az irányból kell megközelíteni, hogy üdvösségünk valóban kegyelemből van. Sem kiérdemelni, sem megvenni nem tudjuk, sem önmagunk, sem mások számára. De ez nem azt jelenti, hogy ne lenne feladatunk! Elsődleges feladatunk hit által elfogadni ezt az üdvözítő kegyelmet, másrészt éreznünk kell, hogy ez nem azt jelenti, hogy ezután bűnt bűnre halmozzunk, mert Isten úgyis megbocsát! Az ingyen kegyelem nem azt jelenti, hogy ez olcsó kegyelem lenne, hiszen Jézus Krisztus életével fizetett üdvösségünkért. Mi hát a feladatunk? Hálából neki élni! Ragyogni, dicsérni őt! Az alábbi vers gyönyörűen mondja ezt el:

Bálint Zoltán: Úgy élj

Úgy élj, hogy az egész világ

Figyeli minden léptedet,

Látja, hogy őszintébb, tisztább vagy,

S kutatja békességedet.

Úgy élj, hogy az egész világ

Ítéli minden léptedet,

Látja, hogy nem egyedül vagy,

S kutatja gyengeségedet.

Úgy élj, hogy az egész világ

Benned, Jézust ítéli meg.

Szemükben Ő nem több, csak az,

Akinek te képviseled.

 

"Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően." (Filippi 2:13)

Isten nem egy tétlen valaki. Szüntelen munkálkodik. Teszi ezt a világban, az egyházban, a hazánkban, a családban, és bennünk is. Vagyis közösségeinkben éppen úgy, mint egyéni életünkben. A Filippi levél elején olvassuk azt, hogy Isten elkezdett bennünk munkálkodni, és véghez is viszi mindazt, aminek neki kezdett.

Igénk szerint az akarást és a cselekvést is ő munkálja az emberben. Ha van szándékod a jóra, ha igyekszel tenni a dolgod azon a helyen, ahová állíttattál, akkor ez azt jelenti, hogy engeded, hogy munkáját kifejtse életedben az Úr.

Azonban, ha lustaság jellemez, vagy vágy a tétlenségre huzamosabb ideig, akkor az nem Tőle van! Isten ugyanis formálni, alakítani szeretne bennünket. Például az igeolvasásaink, a gyülekezeti alkalmakon való megjelenés által. Élj azokkal a lehetőségekkel, melyeket ő kínál fel számodra! Ne rettenj meg, ha változtatni akar rajtad az Úr! Ha azonban rossz irányba halad lelki életed, akkor az nem az ő munkája! Légy közel az Úrhoz, hogy észre vedd: valóban ő akar-e formálni, vagy valaki/valami más!

 

"Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent." (Filippi 2:14)

Mikor szoktunk zúgolódni? Amikor valami nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk, vagy elterveztük! Szenvedés, próba könnyen zúgolódást hozhat ki belőlünk. De sokkal kisebb dolgok kapcsán is előtörhet belőlünk. Például: megkér a házastársunk vagy a gyermekünk egy szívességre, de nekünk nincs hozzá kedvünk. Talán a lelki állapotunk miatt, talán haragszunk valakire, és ezen háttéresemények miatt elmulasztjuk a segítségnyújtást azok felé, akikkel együtt élünk, akik nagyon fontosak számunkra!

Nem érdemes zúgolódni! Miért? Mert felesleges energiákat vesz el tőlünk, a lelki békénket is tönkreteszi és egyáltalán nem hat építőleg a másokkal való kapcsolatainkra!

Figyelj ma ilyen irányból az életedre: ne hagyd, hogy a zúgolódás eltávolítson Istentől, vagy embertársaidtól! Napod végéhez közeledve próbáld összeszámolni, hogy hányszor zúgolódtál, s határozd el magad, hogy holnap kevesebbet fogsz! Ha kéred az Úr segítségét, akkor sikerül látványos eredményt elérni ebben is!

 

Hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban. (Filippi 2:15)

Feddhetetlenség? Romlatlanság? Hibátlanság? Nem túlzás mindez egy kicsit? De, annak érezzük! Különösen a hibátlanságot. Hiszen tudjuk, hogy a bűn jelen van a hívő életünkben is, így nem lehetünk tökéletesek, hibátlanok. De ha nem is törekszünk rá, akkor milyen az életünk? Hiszen, ha nem is tudunk mindenkivel jót tenni, balgaság azt egyetlen emberrel sem megtenni! Feladatunk abban áll, hogy ragyogjunk! Milyen a fényed? 100 wattos? Vagy csak 40-es? Nyilvánvalóan képletesen értem, de nem mindegy, hogy a családodban, a munkahelyeden, a gyülekezetedben, a körülötted élők között mennyire ragyogsz, azaz mennyire képviseled jól láthatóan Jézust!

Egyáltalán nem könnyű ez, ugyanis fényünket elnyomni, avagy lekapcsolni igyekeznek nem kevesen a környeztünkben. De jegyezd meg jól: fényedet a körülötted lévő sötétség nem csökkenti! Ha a fényforrással megvan az összeköttetésed, akkor ragyogásod jól látható. Jézus pedig, mint a világ világossága szeretne belevilágítani az emberi lelkek sötétjébe. E munkáját olykor általunk végzi. Ragyogj hát ma is, vigyél fényt minél többek életébe!

 

"ha az élet igéjére figyeltek." (Filippi 2:16)

Mai igénk a tegnapinak folytatása, csak azzal együtt érthető meg. Tegnap ragyogásra kért bennünket Pál apostolon keresztül Mennyei Atyánk. Ma elmondja számunkra, hogy ez mikor sikerülhet. Az élet igéjére szükséges figyelnünk. Ez nem lehet más, mint az Élet Könyvének, a Bibliának az üzenete.

A Bibliát olvasva, szavait, üzenetét megértve, és megélve lehet igei értelemben ragyogó életünk.

Ahhoz azonban, hogy sikerüljön az élet igéjére figyelnünk, kell néhány dolog:

1. Idő. Szánj belőle naponta Isten ügyére! Megtapasztalod áldását!

2. Hit. E nélkül a Biblia üzenete nem jut el a szívünkig.

3. Imádságos lélek. Kérni kell Urunkat, hogy világosítsa meg előttünk az ige szavát.

4. Tettre kész hozzáállás. Akarni kell cselekedni azt, ami felülről jön.

5. Őszinteség. Ha elbukunk, lássuk meg, valljuk be Urunknak és kérjünk erőt további ragyogásra!

A Biblia évében határozz el valamit, ami közelebb visz Istenhez, hited megéléséhez!

 

"... Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába." (Filippi 2:16)

Hiábavalóság. Hiábavaló munka, hiábavaló fáradság, hiábavaló élet. Ugye ismerős szavak ezek mindannyiunk számára? Gyakran, sajnos túl gyakran szakad fel a panasz az ajkunkról, hogy értelmetlenül bajlódtunk valamilyen munkával, mert nincs semmi látszatja; mert nem lett meg a várt, a kívánt eredmény; mert nem fizették meg kellőképpen a fáradozásunkat; mert nem kaptunk érte egy jó szót sem; mert semmibe veszik a munkánkat. Hiábavaló volt annyi évet küszködnöm az iskolákkal, az egyetemmel, mert íme: most az elvégzett iskoláimmal, a megszerzett diplomámmal, diplomáimmal sem kapok munkát. Felesleges, hiábavaló volt annyit dolgoznom, hajtanom, mert most munkanélküli lettem; mert kevés a nyugdíjam; mert tönkrement az egészségem. Kár volt annyit idegeskednem a gyermekeim miatt, kár volt annyi időt és energiát fordítani a nevelésükre, mert íme: most hátat fordítottak, mert nem hallgatnak rám, mert idős koromra egyedül maradtam, mert nincs senki mellettem. Hiábavaló a családom körében végzett bizonyságtételem, mert nem értenek meg; mert haragszanak érte; mert megmosolyognak érte; mert nem hisznek. Ugye nem ismeretlen szavak ezek egyikünk számára sem?

Pál apostol élete ebben is példa lehet számunkra, hiszen visszaemlékezéseiben mindig olyan munkára tekint vissza, amely nem volt hiába, amelynek csodálatos eredménye lett; olyan munkára, amely megteremte a várva-várt gyümölcsöket. Nem titkolja, hogy valóban nagyon nehéz volt ez a munka, meg kellett érte szenvednie; szenvedés és bántalmazás érte; sok tusakodásban volt része. Mégis hálaadással gondol vissza az elvégzett munkára, mert nem volt hiábavaló, elvesztegetett energia. Sőt, Pál egész élete eredményességről tanúskodik, hiszen missziói útjai során számtalan gyülekezetet alapított, amelyek később, az ő halálát követően is tovább épültek, gyarapodtak. Kétségtelen, hogy küzdelmes élete volt, nem egy börtönt megjárt, és nem egy fogságot kellett elszenvednie. Mégis soha egy szóval sem mondja azt, hiábavaló volt az élete, és hogy megbánta volna az elmúlt éveket, a kemény misszió utakat, az emberpróbáló, nehéz munkát! Sőt, leveleiben mindenhol arról számol be, hogy fáradozása nem volt felesleges. Nem panaszáradatot hallunk tőle – mint amilyeneket tőlünk lehet hallani –, sőt, azt mondja: dicsekszik küzdelmes életével! Hogy mi a titka az ő látásának? Egyszerű: a küzdelmekben, nehézségekben is engedelmességgel meg tudta látni, el tudta fogadni az Isten akaratát; a sikerekben pedig hálát tudott Isten áldásaiért.

Hiszem, hogy mindannyian szeretnénk értelmes, eredményes munkát végezni, életet élni. Ehhez egyik lépésként tanuljuk meg úgy szemlélni életünk elrendelt dolgait, ahogyan Pál apostol tette: dicsekedjünk próbáinkkal, melyekhez Isten erőt adott; és dicsekedjünk sikereinkkel, melyeken Isten áldása nyugodott! (Gyallai Henrietta – Nádudvar)

 

"Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába." (Filippi 2:16)

Kifejezetten utáljuk a hiábavaló dolgokat! A legtöbben legalábbis. És ez így normális. Amiért fáradozunk, szeretnénk eredményét látni. Ha még sincs eredmény, akkor szomorúan vonjuk le a következtetést: hiábavaló volt. Pál apostol egy másik levelében azt írja, hogy az Úrban való munka nem hiábavaló (1Kor 15:58). Miért? Mert Urunk látja az odaszánt, engedelmes szolgálatainkat és áldást ad rájuk. Lehet, hogy eredmény nem mindig van, de a legfontosabb a hűség.

Isten ma is azt akarja, hogy tevékeny gyermekei legyünk. Ne elégedjünk meg az „Uram, Uram"-ozással. Akaratát cselekednünk szükséges! Ha megvan benned a készség, hogy az Urat szolgáld – márpedig ha olvasod e sorokat, akkor ez nem kérdés – akkor munkálkodj az Úrért. Keresd meg azt, amiben a leghasznosabb lehetsz és hidd el: nem hiábavaló az, amire odaáldozod magad!

"Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal." (Filippi 2:17)

Pál apostol fel van készülve a legrosszabbra is. Készen áll átlépni e mulandó létből a múlhatatlan, örök létbe. Az italáldozatként való kiöntetés ezt jelenti igénkben.

Ezen kívül két lényeges dolgot említ az apostol a fenti igében. Az egyik az, hogy hitben élni áldozatot és szolgálatot jelent. Vannak, akik azt gondolják, hogy hiszek Istenben és ez nem jár különösebben nagy felelősséggel és feladatokkal. Téved, aki így próbálja az Urat képviselni, hiszen ez teljes lehetetlenség. A hol tudok hasznára lenni valakinek, a miben segíthetek? hozzáállás kell jellemezze a keresztyén embert. Ez pedig olykor áldozatokkal jár. Ám lemondani is csak igazán hitből tud az ember.

A másik lényeges dolog, amiről Pál apostol szól, az a másokkal való örvendezés. Lényeges kérdés, hogy tudunk-e őszintén együtt örülni mások örömének? Netán irigység támad bennünk, ha a másiknak sikerül valami? Örömteljes napot kívánok neked mára oly' módon is, hogy a szolgálat és mások öröme töltsön el téged örömmel.

 

"De ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt." (Filippi 2:18)

Egészen elképesztő ez a Pál apostol. Hogy mennyit ír az örömről! Pedig – sokadszor írom – ül a börtönben. Tehát nem éppen „rózsás" az élete, de ő mégis örül, sőt örömre bíztat.

Komolyan el kell gondolkodtasson a mai ige. Mit szeretünk: örülni valakivel, vagy inkább keseregni? Fájdalmas megállapítani, de meglátásom szerint az utóbbi könnyebben megy! Miért? Mert az azt jelenti, hogy a másiknak valami nem úgy alakult, ahogyan szerette volna, gondjai, fájdalmai vannak. Tehát, neki sem jobb a helyzete, mint nekem.

De az apostol éppen abban ad példát elénk, hogy merjünk örülni másokkal, akiknek erre okuk van, akkor is, ha nekünk történetesen nincs! Ez az igazán krisztusi dolog! Amikor nem irigykedünk, amikor nem rosszat kívánunk valakinek, hanem őszintén vele örülünk! Nem elrontani kell tehát egymás örömét, hanem elmélyíteni! Rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e ezt tenni. Krisztus segítségével sikerülhet, nélküle gyötrelmes, sivár próbálkozás az egész.

 

"Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is megnyugodjam, miután megtudtam: mi van veletek." (Filippi 2:19)

Az ember szereti tudni, hogy mi van azokkal, akiket a szívében hordoz. Ha régebb óta nem tudunk valamit egy általunk fontos személyről, vagy közösségről, nyugtalankodni kezdünk. Pál apostol idejében nem volt könnyű az egymásról való tájékozódás. Ő még csak azt tehette, hogy személyesen elment vagy valakit elküldött, hogy napok, hetek múlva híreket szerezzen másokról. Ennek ellenére őszintén érdekelte a filippibeli gyülekezet helyzete.

Ma azonban a túlpörgött, túlvállalt, túlidegeskedett életünk számára sok lehetőség van arra, hogy megtudjuk: mi van a tőlünk távolabb élőkkel. Van már telefon – legtöbbünknek a zsebében is – internet és tarthatjuk a kapcsolatot szeretteinkkel, barátainkkal.

Használd ki a technika vívmányait és érdeklődj a mai nap során valaki felől, akiről tudod, hogy jól esne neki, ha jeleznéd felé, hogy érdekel a sorsa.

 

"Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel." (Filippi 2:20)

Mai igénkben Pál apostol dicsér és elmarasztal. A tegnapi igében megnevezett Timóteust dicséri. A lelkületét, hozzáállását. Azonban akiket dicsérhetne, el is fogytak létszámukban. Pedig voltak mellette Jézusnak hű szolgái, ám csak Timóteus maradt mellette igazán.

Az evangéliumok egy legszomorúbb mondata ez: „Uram, nincs emberem!" (Jn 5) Pál apostol helyzete valamivel szívderítőbb: van egy embere!

Neked van embered? Olyan, aki őszintén törődik veled? Aki imádkozik érted, segít rajtad, vigasztal, erősít? Ha igen, akkor becsüld meg, adj hálát érte!

Ha nincs senkid, akkor nézz magadba! Miért nincs embered? Talán elüldözted őket szavaiddal, meggondolatlan mondataiddal?

Aki egyedül marad, fontos, hogy önmagába nézzen! Szükséges a bűnbánat, a hibáink belátása. Ám az egyedül létnek nem mindig mi vagyunk az okai. Olykor egyszerűen csak arról van szó, hogy megfeledkeztek rólunk. Lelkük rajta – mondhatjuk, de attól még rosszul esik. Azt azonban ne feledjük: Senki nem elhagyatott, aki Istenre bízza magát!

 

"Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel." (Filippi 2:20)

Folytassuk a Pál apostol panaszos mondatáról való elmélkedésünket. Az apostol helyzete speciális: szabadságában erősen korlátozva rá van szorulva másokra. Ő, aki odaszántan képviselte Krisztust, aki mindent megtett másokért, most azt tapasztalja meg szorult helyzetében, hogy vele nem törődnek.

Emberi hálátlanság, vagy káröröm lehet ezen magatartás mögött. Az apostolnak az fáj, hogy ő – amíg tehette –, sokakkal törődött, ám a vele törődők létszáma, nem valami nagy! Azt az egyet azonban megköszöni Istennek.

Azon túl, hogy felmérjük: hányan állnak mellettünk, ha törődésükre szorulunk, szükséges végig gondolni, hogy minket hány ember tudhat maga mellett. Azaz, mi nem hagyjuk-e magukra azokat, akik számítanak ránk?

Egymás terhének hordozása tanítványi feladatunk. Bűnbánattal vallhatjuk be, hogy időnként úgy vagyunk vele: elég nekem a magam baja! Jézus szavai érvényesek erre a helyzetre is: „közöttetek ne így legyen."

 

"Mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig a Krisztus Jézuséval." (Filippi 2:21)

Ez az ige őszinte bűnbánatra akar indítani. Azt kérdezi tőlünk, hogy kinek a dolgával törődünk leginkább? Pál apostol fájdalmas megtapasztalása, hogy mindenki a maga dolgával törődik, a Krisztus dolga pedig háttérbe kerül.

Ha szabad egy kicsit még ennél is tovább mennem, akkor azt mondhatom, hogy van, aki a saját dolgával sem törődik. De akkor kiével? Tudjuk vagy sejtjük a választ: a másokéval! Van, aki állandóan mások dolgába ártja magát! Azzal foglalkozik, hogy a másik milyen, és mit, miért s hogyan tesz! Az ilyen ember életében hogyan jöhetne szóba a Krisztus dolgával való törődés? Sehogy!

Amit Pál apostol mond, az nem valami hízelgő vélemény. Hiszen azt fogalmazza meg, hogy sokak életében ez a sorrend: 1. vagyok én, a Krisztus dolga várhat. Kicsit hétköznapibb módon: mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti. Ha még a hívő ember is ezt teszi, az szomorú állapot!

Református Egyházunkban a megválasztott tisztviselők (gondnokok, presbiterek) arra tesznek fogadalmat, hogy a Jézus ügyét a maguk ügye elé helyezik. Vajon mennyire sikerül ez? Gyülekezeteink helyzete jól mutatja....

S nekünk, akár egyházi tisztségviselők vagyunk, akár nem, mennyire fontos az Úr ügye? Mennyire van jelen a gondolatainkban, heti teendőinkben az, hogy az Úrért, szeretett gyülekezetemért tenni kellene valamit? Légy őszinte, amikor válaszolsz ezekre a kérdésekre és ha szükségét érzed, akkor változtass!

 

"De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő, és mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem az evangéliumért." (Filippi 2:22)

Timóteusról beszél az apostol mai igénkben. Róla fogalmazza meg, hogy kipróbált ember. Mit jelent e sokat sejtető kifejezés? Kipróbált ember az a személy, aki régebben szolgálja az Urat. Nem a maga előnyeit nézi, hanem az Isten dicsőségét. A nyomorúságok, az élet nehézségei, nem tántorítják el Krisztus követésétől. Állhatatos a jóban. Harcol a bűnei ellen és él a Krisztus kegyelméből.

Biztos, hogy többet is jelent kipróbáltnak lenni, de a felsoroltak azt a kérdést szegezik nekünk, hogy kipróbáltnak érezzük-e magunkat?

Ha készek vagyunk az evangéliumért fáradozni a kudarcok, gúnyolódások ellenére is, akkor nem vitás, hogy kipróbált emberek vagyunk. Ennek szabad örülni, ám ránk is igaz: „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen." Kipróbáltságunk hamis magabiztosságot ne adjon számunkra, mert naponta kegyelemre szoruló gyermekei vagyunk Urunknak.

Pál úgy beszél a Timóteushoz fűződő munkatársi viszonyáról, mint a szülő-gyermek kapcsolatról. Ennek kapcsán gondold végig, hogy kire (kikre) számíthattál úgy, mint akik lelki szülők voltak életedben? Ezen kívül gondolj arra, hogy van-e lelki gyermeked a hitben, aki számíthatd rád? Adj hálát a melletted lévő, kipróbált lelki emberekért! Értünk vajon hányan adhatnak hálát?

 

"Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen." (Filippi 2:25)

Ha figyelmesen olvasunk a sorok között, akkor azt láthatjuk, hogy a filippibeli gyülekezet is szívében hordozta Pál apostolt. Ez abban nyilvánult meg, hogy az apostolnak szeretetcsomagot küldtek, melyet Epafroditosz adott át. Sőt nemcsak átadta a gyülekezet adományát, hanem segítségére is volt Pálnak. Az apostol mindezért nagyon hálás volt, ezt jól kifejezi mai igénk mondata, melyben Pál úgy beszél Epafroditoszról, mint testvéréről, munkatársáról és bajtársáról. Epafroditosz tehát Pálnak testvére volt a Krisztusban, munkatársa az evangélium terjesztésében és társa a bajban.

Melletted van ilyen ember? Olyan, akit barátodnak mondasz, s közben Jézus megváltott gyermeke? Olyan, akinek fontos az Isten ügye, de a te nyomorúságod is? Nagy áldás, ha valaki azt tudja mondani: van mellettem egy vagy több olyan ember, akire a fenti jellemzők érvényesek.

Legyünk egymásnak – hitünkből fakadóan – a bajban is társai, azért, hogy meg tudják tapasztalni: tényleg a Krisztus indulata és szeretete él bennünk.

 

"Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket." (Filippi 2:29)

Sok esetben úgy vagyunk használati tárgyainkkal, hogy jelenlétük természetes az életünkben. Ha valamit természetesként kezelünk, arról úgy gondolkodunk, hogy magától értetődő, hogy van. Az jár nekünk, vagy megszoktuk már, hogy segíti életünket. Sokszor eszünkbe sem jut megbecsülni ezeket a tárgyakat.

Nem ritkán egymáshoz ugyanígy viszonyulunk. Természetes, hogy mellettünk van a házastársunk, a gyermekünk, a testvérünk, vagy a szüleink – ha még élnek. Ebből a természetességből adódik, hogy nem becsüljük meg egymást kellőképpen! Az a minimum, hogy segít, mellém áll, pártomat fogja – így gondolkodunk a szívünkhöz közelállókról. De jól van ez így? Pál apostol az ilyenek örömmel való befogadására és megbecsülésére kér! Nézzünk magunkba: mennyire sikerül megélnünk a mindennapokban ezt?

Örülünk, hogy még velünk vannak a szeretteink? Megbecsüljük őket? E két dolgot – öröm és megbecsülés – minden találkozás alkalmával kifejezhetjük egymás irányába. Hogyan? Mosollyal, kedves szavakkal, türelmes hozzáállással.

Ne teljen el a mai napod úgy, hogy ezekből ne éreznének meg valamit azok, akikkel találkozol, vagy együtt élsz!

"Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban." (Filippi 3:1/a)

Öröm. Rólad szól e négy betűs szó? Mennyire érzed magadénak? Talán kevésbé, mert nehéz a megélhetés, nincs munkád vagy szenvedést hordozol? S hogy lehet ilyen állapotban, élethelyzetben örülni? A válasz ott van az igében: az Úrban.

Ha jól van dolgod, merj örülni és hálát adni Istennek érte! Ha rosszul mennek dolgaid, annál inkább kapaszkodj az Úrba! Sokan úgy találják, hogy a boldogság és az öröm megilleti őket, ám nem hálásak érte senkinek! De a vihar először azokat a fákat dönti ki, amelyeknek nincs gyökerük, ezek azonnal el is száradnak. Azt a fát, amely erősen kapaszkodik a földbe, verheti, tépheti a vihar, mindig új rügyeket hajt és lombos lesz.

Pál apostol jó példa erre. A szenvedés és a nélkülözés helyéről is az örömről ír. Mert az Úrban hordozta el a fájdalmakat és Benne talált örömöt is.

Legyen életed kulcsszava: az Úrban. Hordozz el így mindent! Ha így teszel, örömeidben hálás leszel, nehézségeidben pedig erős, mert tudod, hogy az Úr kezében tartja életedet!

 

"Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban. Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít." (Filippi 3:1)

Vannak emberek – bizonyára te is ismersz ilyeneket –, akik szeretnek egy dolgot százszor elismételni. Már harmadszor hallgatva is fárasztó, hogyne lenne az később...

Azonban Pál apostol azt fogalmazza meg, hogy ugyanazt írnia őt nem fárasztja, az olvasókat pedig erősíti. Egy üzenet, esemény, dolog többszöri elismétlésének valóban akkor van értelme, ha nem lefárasztani akarjuk a másikat, hanem megerősíteni. Az apostol ezért beszél az örömről többször is levelében. Persze arra, hogy valaminek örüljünk, nem lehet kötelezni senkit, ám szabad mindenkinek nyitott szemmel járnia, hogy megláthassa Isten ajándékait, melyek ott vannak életünkben, annak legnehezebb szakaszaiban is.

Vedd észre a rosszban is a jót! Ha sikerül, több örömed lesz! Vedd észre a rosszban, hogy Isten azáltal is tanítani akar, közelebb kerülhetsz hozzá a nehezebb pillanatokban is! Csak ne az indulat öntsön el, ne a szitkok jöjjenek belőled, hanem próbáld meglátni Isten jelenlétét minden élethelyzetedben! Akkor tudsz majd vidámabb lenni és örvendezni ott is, ahol erre kevésbé van okod.

Az Úrban való öröm belülről fakad. Fogunk még erről olvasni a Filippi levélben. Azt kívánom, hogy mindez ne a fárasztásodra, hanem hitbeli erősítésedre szolgáljon!

 

"Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéltektől!" (Filippi 3:2)

A tegnapi ige után a mait olvasva, éles kontraszt tárul szemünk elé. Egy igeverssel ezelőtt ugyanis még az örömről, az örülni tudásról ír Pál apostol, mai igénk viszont témájában, hangnemében egészen másról árulkodik. Vannak írásmagyarázók, akik szerint a Filippi 3:2-4:4 közötti szakasz egy későbbi betoldás. Ha ez nem lenne, akkor tekinthetnénk, mint egységes egészre a Filippi levélre.

Nos, nem tisztünk minősíteni igét, mert, hogy jövünk, mi ahhoz, ám azt megállapíthatjuk, hogy ha a fent megnevezett szakasz kimaradt volna a Bibliából, akkor lelkileg jelentősen szegényebbek lennénk.

Óvakodjatok! Ez a mai ige legfőbb üzenete. Az apostol a tévtanítókat nevezi kutyáknak, gonosz munkásoknak és megmetélteknek. A kutya a zsidók számára tisztátalan, kóborló, „félvad" állatnak számított. A tévtanítók azért kutyák, mert magukat törvényeskedésükkel tisztának tartják, ám éppen emiatt tisztátalanok. A gonosz munkások kifejezés a tisztátalan eszközökre utalnak, melyekkel a tévtanítók gátolták az evangélium hirdetését. A körülmetélkedéssel dicsekednek. De az Isten Krisztusban elhívott népe jól tudja, hogy ő a „körülmetélkedés" népe: a hit rajta Isten szövetségi jegye.

Ma is vannak tévtanítók! Házalnak, erőszakosak! Csak az az igaz, amit ők tanítanak! Hitük szerint csak ők üdvözülnek! Óvakodj tőlük, nehogy behálózzanak betanult szövegeikkel! Állj meg a Krisztusba vetett hitben!

 

"Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk." (Filippi 3:3)

Egy nem éppen gyakori kifejezést tár elénk a mai ige: testben bizakodni. Mit jelent ez? Nem azt, amit első hallásra gondolnánk. Nem a remek bicepszet, vagy a vádlit, a kisportolt testben való bizakodást érti alatta Pál apostol. Sokkal inkább azt, hogy a zsidók közül nagyon sokan hamis magabiztosságban éltek. „Beleszülettünk Isten választott népének közösségébe, Ábrahám utódai vagyunk, ezzel minden meg van oldva" – így gondolkodtak! Hogy ez személyes felelősséggel is jár – azt kevesen gondolták!

Hogy jön ez a mi életünkhöz és hitünkhöz? Nos, úgy, hogy azt gondoljuk: református (vagy katolikus) családban születtünk. Már a dédnagyapám is református volt, én is az vagyok. Még inkább elkényelmesíthet lelkileg valakit, ha felmenői között presbiterek, gondnokok, netán lelkészek is voltak. Ez szép és örvendetes dolog, de attól még én nem fogok üdvözülni! Isten előtt nem hivatkozási alap, hogy a felmenőim milyen hívő emberek voltak, mert Őelőtte az számít, hogy te és én személyesen elfogadtuk-e Krisztust Megváltónknak? Elhisszük-e, hogy bűneinkre van bocsánat és a halál után is van élet?

Ilyen értelemben ne a testben bizakodj, hanem csakis Jézus Krisztusban, aki mindent megtett üdvösségedért, ám azt elfogadni csak te tudod, még pedig hit által!

 

"Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért." (Filippi 3:7)

Nyereség és veszteség. Nemcsak a pénzügyi élet jellemző fogalmai ezek, hanem a haszonelvű ember kulcsszavai is. Vannak, akik mindent ebből az irányból néznek: miért jó az nekem? Miért éri meg nekem, mi lesz a hasznom belőle? Az önző ember a kisujját sem mozdítja anélkül, hogy az előbbi kérdéseket fel ne tegye önmagának. Nem vall éppen lelki nagyságra ez a hozzáállás!

Azonban a hívő ember életében is van nyereség és veszteség. Az önző és a hívő között viszont az a különbség, hogy az előbbinek önmaga a legfőbb szempontja, míg az utóbbinak Krisztus. Pál apostol is másként látta Krisztus nélkül és Krisztusban a vele történteket!

Mai igénk arra bátorít, hogy Krisztust követve, az Ő szemüvegén keresztül nézve értékeljük a velünk történteket. Ez egészen más értékrend, mint a világi emberé. Jézusban ugyanis átértékelődnek a dolgok. Őbenne új értelmet nyer a napi küzdelem, a szenvedés, de még a halál is. Emlékszünk még arra, hogy a levél első részében hogy fogalmazott az apostol? „Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!" (1:21) Pál azt mondja tehát, hogy számára a földi élet Krisztusról szól, mert a Benne való boldog hitben élte, a halál pedig nyereség, mert Krisztushoz megy, aki meghal!

Amikor mérlegre teszed életed dolgait (tedd oda mindet) és próbálod az eseményeket a nyereség vagy a veszteség oldalára helyezni, mindig Krisztusra nézve értékelj!

 

"Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem." (Filippi 3:8)

Városunkban egy évben kétszer lomtalanítás tartatik. Ennek az a lényege, hogy mindenki körülnéz a háza táján, és amire nincs szüksége, azt kiteszi a kapuja elé az előre megjelölt időpontban, majd onnan a szemétre szállítják azok, akiket megbíztak e feladattal. Éppen a múlt héten volt ilyen lomtalanítás, melynek kapcsán mindenki eltávolította a szemetet, és mindazt, ami feleslegesen foglalta a helyet, amire már nincs szüksége! Rájöttem, hogy olyan nehezen mondjuk rá valamire, hogy az már nem kell, és hogy ezennel én megszabadulok tőle! Féltve őrizzük sokszor azt, ami már rég nem kell, amit másnak sem akarok adni, mert annyiba sem nézem....

Lelki életünkben sem árt lomtalanítást tartani időnként! Krisztusban kell látni életünk dolgait és Benne szemlélve életünket, észre kell vennünk a szemetet! Pál apostol – a korábbi versekben – azt fogalmazta meg, hogy bár a Krisztus nélküli életét feddhetetlennek látja, mégsem ért semmit! Kárnak és szemétnek ítélte Krisztus nélküli éveit.

A megtért ember így látja sorsát: ami Krisztus nélkül történt, az értéktelen, mert a kárhozat felé vitt, mióta Krisztusé vagyok, tudom, hogy mind Őt, mind a bűnbocsánatot és az örök életet megnyertem! A lelki lomtalanítás bűntelenítést jelent, amit egyedül nem tudunk elvégezni, mert csak Jézus tudja megtenni velünk! De nekünk ezt kérni kell Tőle, Ő pedig örömmel megteszi!

 

"Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján." (Filippi 3:9)

Isten törvényéhez többféleképpen lehet viszonyulni. Az egyik jellemző gondolat a gazdag ifjúé: ezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. A másik a fenti ige, vagyis, hogy nincs saját igazságom a törvény alapján.

Megtartani Isten törvényeit? Jó lenne, de képtelenek vagyunk rá! Ha elérhető lenne emberi erőfeszítés által az üdvösség, akkor Krisztus nem kellene hozzá! Ha megtarthatóak lennének számunkra a törvények, akkor Jézusnak nem kellett volna megváltania az életünket! Az üdvösséghez a saját igazság helyett Jézus igazságára van szükségünk! Ha elhiszed, hogy Jézus érted szenvedett és halt meg azért, hogy neked ÉLETED lehessen, akkor van üdvösséged!

Ne próbálj üdvözülni saját erőből, mert senkinek sem sikerülhet az! Mennyei Atyánk azonban Krisztusban mindent elkészített azért, hogy üdvözülhess! Csak hit kell hozzá és tied az üdvösség! Hihetetlen, hogy ennyire egyszerű? Az, de Isten mindenkit üdvözíteni akar, ám hogy ezt elfogadjuk-e, az már személyes felelősségünk! Hogy döntesz?

 

"...hogy megismerjem őt..." (Filippi 3:10)

Ha valakit szeretnénk megismerni, azzal sok időt szükséges együtt tölteni. „Lakva ismerszik meg az ember" – tartja a mondás. Igaz ez Jézusra is. Engedd, hogy veled lakjon, hogy részt kapjon az életedből!

Sok ember úgy képzeli el a hitéletét, hogy időnként eljár templomba, rendszertelenül imádkozgat, és szintén nem túl gyakran fellapozza a Bibliát is. De Jézus nem így képzeli el! Ezt határozottan állíthatom! Ő rendszeres igeolvasást, imádkozást, templomba járást vár tőlünk! Minél több időt töltesz vele, annál jobban, alaposabban megismered a Megváltót!

Van néhány énekünk, imádságunk, melyek Jézust, mint vendéget említik. A magam részéről az étkezés előtti imát sem találom a legjobb megfogalmazásúnak: „Jövel Jézus, légy vendégünk..." Jézus ilyen értelemben nem vendég, hanem házigazda szeretne lenni a mi otthonunkban! Engedd meg neki! Viszonyulj Jézushoz másként: ne a vendéget, hanem a szeretetteljes házigazdát lásd benne! Meglátod, hogy mennyivel másabb lesz az életed: áldottabb, nyugodtabb, békésebb. Ha ezt szeretnéd, akkor akard még jobban megismerni Őt, és bízd rá az életed! Ha ezt már rég megtetted, akkor tudod, miről beszélek és bocsánat, hogy fárasztottalak a mai napon! Ha még nem, akkor próbáld ki, nem fogsz csalódni!

 

"... hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést ..." (Filippi 3:10)

Minden személynek vannak „velejárói". Arra gondolok, hogy van, akivel sok öröm, vidámság, móka jár együtt, mert egyéniségéből ez fakad. Van, akiből a keserűség, a panasz „folyik", ezért neki ez a velejárója. Adódik a kérdés, hogy aki Jézust megismeri, annak mi jár még pluszba? Nos, a teljesség igénye nélkül, íme: szeretet, megértés, megbocsátás, kegyelem, áldás, segítség és fenti igénk szerint a szenvedésében való részesedés, valamint a feltámadás ereje.

A szenvedés kapcsán nem gyúlnak örömtüzek a Jézus mellett dönteni szándékozó emberi lélekben, ám új értelmezést nyer ez az amúgy kevésbé szívderítő fogalom. Jézus nem azt mondja övéinek, hogy szenvedésmentes életük lesz, hanem azt, hogy lesz bár nyomorúságuk, mégis bízni kell, mert Ő győztes Királya életnek, halálnak, nyomorúságnak, kínnak egyaránt. Sőt, mellette új gondolatként jelenik meg az érte elhordozott, elhordozható szenvedés is!

Mai igénkben szerepel még egy lényeges üzenet: ha tied Jézus, vele együtt a feltámadás ereje is a tied lehet! Vagyis Jézus nemcsak földi életünk nyomorúságaira megoldás, hanem a halál végső, nagy kérdésére is! S mekkora erőt ad számunkra, ha úgy élünk és gondolkodunk, hogy egykor feltámadnak elhunyt szeretteink és minket sem tart fogva az elmúlás mélysége. Ha ez a hit a tied, akkor erősíts vele másokat is!

 

"Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus." (Filippi 3:12)

Pál apostol céltudatossága jelenik meg a mai és az ezután következő néhány igeversben. Tudja magáról, hogy még nincs célnál, de igyekszik.

Lehangoló látvány olyan emberekre tekinteni, akik minden különösebb cél nélkül élik az életüket. Az ilyenek csak úgy „elvannak". Telik egyik nap a másik után az életükben anélkül, hogy valami általuk jónak látott, megálmodott, elképzelt cél felé tartanának. És akkor még nem beszéltünk a magasabb rendű célról, melyet Mennyei Atyánk állít övéi elé.

Mit üzen a mai ige számunkra? Jellemezzen az igyekezet bennünket! A hívő ember nem az a tétlen „fajta"! Munkálkodó, céltudatos Istenünk van, és nyilván akkor élhetünk az Ő dicsőségére, ha bennünket is jellemez e két tulajdonság.

Ha van munkahelyed, örülj és tedd a dolgod! Igyekezeted legyen hitből fakadó! Legyenek céljaid, ám a legnagyobb célt, az örök életet ne téveszd szem elől sohasem!

 

"Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem." (Filippi 3:13)

Mai igénk lényeges kérdése, hogy mit gondolunk önmagunkról? Roboám király azt gondolta, hogy neki a kisujja is vastagabb apja derekánál. Pedig Salamon király fia volt. (1Királyok 12. rész) Az imádkozó farizeus úgy látja, hogy ő egy fantasztikus ember, mások a nyomába sem érhetnek. (Lukács ev. 18. rész) A tanítványok egyike, Péter úgy gondolja, hogy ha kell, a halálba is elkíséri Mesterét, ám tudjuk mi lett a vége. (Lukács ev. 22. rész)

Gondolataink alapjában véve határozzák meg a tetteinket. Ahogyan gondolkodunk, úgy élünk és cselekszünk, úgy viszonyulunk másokhoz (hacsak nem bizonyulunk gyávának, mint Péter).

Pál apostol nem gondolta, hogy ő már elérte volna élete célját. Ha pedig így van, akkor tette a dolgát. Neked milyen tettek fakadnak a saját magadról alkotott gondolataidból? Isten mellett lehet helyes önértékelése az embernek, és ebből sohasem a tétlenség következik. Gondolataidat töltsd meg mindig pozitív üzenetekkel! Meríts Isten ígéreteiből, olvass léleképítő könyveket! Amíg e földön élünk, Urunknak célja van velünk. Tekintsünk ezekre, és kérjünk erőt feladatainkhoz naponta.

 

"...egyet teszek..." (Filippi 3:14)

Egy ősi kínai mondás szerint: „Az a sas, amelyik egyszerre két nyulat üldöz, egyiket sem kapja el." Az egy időben több irányba figyelés nagyszerű képesség, ám legtöbbször a hatékonyság rovására megy. Nem ez a gond sok ember életében? Nincsenek prioritások, elsőbbséget élvező feladatok, ezért egy kicsit ide is kapnak, meg oda is. Amolyan tűzoltó munkát végeznek, pedig nem ez a foglalkozásuk! Ennek következtében az elérhető hatásfok jóval kisebb, mintha csak egy dologra koncentrálnának.

Emlékezzünk csak Mária és Márta történetére. Márta szorgalmasan tesz-vesz Jézus körül. Sürög-forog, azt sem tudja, melyiket csinálja, majd hamar kiborul, testvérét megvádolja és Mesterétől önigazolást vár. Csalódnia kell. Jézus ugyanis ezt mondja: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. (Lukács 10) Pál apostol is egy valamit akar tenni, egy dologra szeretne fókuszálni.

Rá kell jöjjünk arra, hogy Isten mit vár tőlünk! Hogy mire teremtett bennünket! Neked mi az az egy, ami a legfontosabb? Alárendelsz mindent ennek az egynek életedben? Vagy szétforgácsolod az energiáidat olyannyira, hogy a legszükségesebbre alig marad időd? Adj néhány perc gondolkodási időt magadnak és kérdezd meg: a helyemen vagyok? Azt teszem, ami a dolgom? Netán mások munkáját végzem, az enyém pedig vár engem? Egyet tegyél, annak feszülj neki és meglátod, hogy mindez lelkileg is felüdít!

 

"... de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve..."(Filippi 3: 14)

Egy nagy titkot árul itt el az apostol. Mégpedig azt, hogy mindenek előtt azért tud lankadatlan lelkesedéssel, csüggedés nélkül ragaszkodni élete nagy céljához, Krisztushoz, mert tud felejteni. Mindazt, ami a háta mögött volt, ami megtörtént, azt elfelejtette. Természetesen nem Isten nagy tetteire gondol, nem azt felejtette el, hogy miként vezette Isten a sötétségből a világosságra. Persze, hogy nem feledte el a damaszkuszi utat; nem feledte el azt sem, hogy mennyire elvakult volt, hogy hogyan üldözte Krisztus követőit. Ezt a sötét múltat nem feledte, és azt a kegyelmet sem, amely ebből a múltból, ebből a háttérből kiemelte. Mi sem felejthetjük el egyetlen pillanatra sem Istennek azt a szabadítását, melyet értünk vitt véghez! Nem feledkezhetünk meg arról, hogy mit cselekedett értünk az Isten! Nem feledkezhetünk meg a Megváltó kereszthaláláról; és igenis maradjon meg bennünk emlékeztetőül a kép, hogy mik voltunk, milyenek voltunk, amíg Isten nélkül éltünk.

Mindez az apostolban is megmaradt, de sok más dolgot elfelejtett. Nem lehetett könnyű, de elfelejtette azt a sok elvakult gyűlölködést, amivel nem egyszer bántalmazták. Elfeledte, hogy hányan bizalmatlanok voltak vele szemben, hányan elfordultak tőle, hányan félreértették, félremagyarázták, és hálátlanok lettek iránta.

Elfeledte mindezt, vagyis megbocsátott. Tudunk-e így feledni? Nem egy családot ismerek, ahol anya a gyermekéhez, testvér a testvérhez nem szól már évek óta, mert annak idején, évekkel ezelőtt elhangzott egy rossz szó, egy bántó megjegyzés. Az ügyet lehet, hogy már régen elfelejtették; hogy konkrétan miről volt szó, az már eszükbe sem jut – na de a haragot, a sértődöttséget, azt nem felejtik. Tanuljuk meg ezt a különös leckét, nagy titkot! Feledni bántalmakat, akár ellenség, akár jó barát kezéből erednek! Feledjük régi sérelmeinket, tanuljunk feledni! (Gyallai Henrietta – Nádudvar )

 

"... ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél a felé..." (Filippi 3:14)

Valahány alkalommal, amikor elkezdünk egy munkát, vagy egyszerűen elindulunk otthonról – tudjuk, hogy milyen céllal tesszük mindezt, milyen cél felé akarunk haladni. Tudjuk, hogy éppen templomba tartunk, vagy bevásárolni. Tudjuk, hogy mit akarunk elérni. Ha nem így lenne, ha nem lenne konkrét célunk, akkor újra meg újra eltévednénk, értelmetlenül bolyongnánk. Kell, hogy lássuk a célt magunk előtt, amiért érdemes menni, aminek nekifeszülve futhatunk – még ha csak átvitt értelemben is. Kell egy-egy cél, ami visz előre, amiért érdemes élni. Sokaktól hallottam már, hogy: tiszteletes nő, nekem már csak egy célom van: hogy ott legyek a gyermekem esküvőjén/ vagy megláthassam még az unokámat/ vagy még egyszer láthassam tavasszal virágba borulni a fákat. Egy kedves ismerősöm hosszú hónapokig azt mondta, hogy ő már csak az unokája ballagását szeretné látni. És eljött az unoka ballagása, a bácsi is ott volt, másnapra pedig szépen csendben elaludt. Egyszerű kis célok, amik visznek előre bennünket, és amik nélkül talán értelmetlen is lenne az élet.

Ha lelki életünk célja az Isten által megígért örök élet, akkor fontos megszívlelnünk, hogy a kitűzött célunk felé egyenest haladjunk. Krisztus követésétől sokan akarnak eltéríteni, sokaknak nem tetszik az egyház jelenléte, Krisztus jelenléte, sokaknak nem tetszik, ha a gyülekezet halad előre mennyei célja felé, nem tetszik, hogy épül, ha növekszik. Talán sokaknak nem tetszik, hogy hívő emberként itt vagy, bárhol máshol szívesebben látnának, mint a gyülekezetben. Ne hagyd, hogy letérítsenek az útról, amelyen elindultál. Aki szokott autót vezetni, az tudja, hogy milyen könnyen le lehet tévedni a helyes útról. Akár az életünkbe is kerülhet, ha nem vesszük komolyan az irányt jelző táblákat, ha olyan útra tévedünk, ahova nem lenne szabad. Elég csak éppen félrenézni, egy szemvillanásnyi időre figyelmetlenkedni, és máris megtörténhet a baj.

Ha lelkileg tévedünk el, ha lelkünk sodródik le a helyes útról, akkor is életünk, az örök életünk foroghat veszélyben. Isten útmutatása előttünk lehet naponként. A Szentírásból valóban zsinórmértéke az életünknek?

Van-e életednek kitűzött célja? Haladsz-e a Krisztus útján egyenest, tévelygések nélkül...? (Gyallai Henrietta – Nádudvar)

 

"... futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztusban adott jutalmáért." (Filippi 3:14)

Egy ókori monda szerint egy királylány (Atalanta) kitűnő futó volt. Azt mondta, hogy ő nem megy máshoz feleségül, csak aki futásban legyőzi. Sok ifjú vállalkozott a versenyre, de egyik sem győzött. Végül egy ifjú (Hippomenes) mégis előbb érte el a célt, mint a gyorslábú királylány. Úgy történt a dolog, hogy az ifjú három aranyalmát tett a zsebébe. Mikor futás közben észrevette, hogy a királylány már-már megelőzi, ledobott egy almát. A lány ránézett, de futott tovább. Leejtette a másik almát. Ezt is megnézte, de futott tovább. Mikor azonban a harmadik alma is a földön volt, a királylány megállt és felvette azt. Amikor tovább akart futni, látta, hogy versenytársa messze elhagyta és már a célnál van.

Olyan világban élünk, amikor a Sátán minden kigondolható úton-módon el akarja téríteni figyelmünket örökkévaló célunktól. Ő nagyon jól tudja – sajnos talán jobban, mint mi, hogy milyen kevés időnk van. Ezért akadékoskodik, ezért tereli figyelmünket túlságosan a földi dolgokra. Ha kell, az aranyalmákkal se fukarkodik. Ő is kínál csillogó jutalmakat, csak azért, hogy feltartson, hogy eltérítsen! Erre legjobb bizonyíték maga az élet. Hányan megálltak már körülöttünk is futás közben! Betértek a gyülekezetbe, valamit kerestek itt, békét, megnyugvást, vigasztalódást, közösséget, aztán valami miatt megálltak, lemaradtak, eltűntek. Hányan nem érnek rá Isten igéjével foglalkozni, hányan nem látják a templom belsejét hónapokon keresztül, hányan nem tudják már, hogy az Úr napja, a vasárnap megszentelendő ünnep! Eleinte ők is csak nézték, később azonban már le is hajoltak vasárnap az arany almákért, amik kívül ragyogók, de belül telhetetlenséggel és kapzsisággal vannak tele.

Ne engedjük, hogy eltántorítsanak bennünket a Krisztus által kijelölt útról! Mennyei elhívásunk van az Istentől! S ahogyan Pál apostol is hitte:

a Krisztusban adott jutalom nekünk is eltétetett. Ezért a jutalomért, ezért a célért érdemes egyenest futni! (Gyallai Henrietta – Nádudvar)

 

"kik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk." (Filippi 3:15)

Pál apostolt úgy ismertük meg a bibliai leírásokból és a tőle származó levelek alapján, mint aki szerény, alázatos gyermeke az Úrnak. Erre a mai igénk mintha rácáfolna! Nem szaladt el a ló az apostollal? Nem vált pökhendi, nagyképű, a valóságtól elrugaszkodott emberré? Hiszen egyik másik levelében (Róma 7. rész) azt írja, hogy tudja mi a jó, a szándéka is megvan annak cselekvésére, de nem tudja megtenni, mert a bűn oly' hatalmas az ő erőtlen életében. Erre most azt írja, hogy tökéletesek vagyunk???

Ha valamiben egyet ért hívő és nem hívő ember, akkor az éppen az, hogy nem vagyunk tökéletesek! Pál mégis mást állít! Hogyan értsük szavait? Feloldható ez az ellentmondásnak tűnő gondolat? Nos, bizonyára emlékszünk Jézus szavára: Legyetek tökéletesek, mint a ti Mennyei Atyátok. Az Úr tökéletes, de mi lehetünk azok? Törekednünk kell rá! A hívő ember tudja, hogy az eredendő bűn miatt itt, e földön nem érhető el a tökéletesség, a bűn- és hiba nélküli állapot, ám az Újszövetség eredeti szövegében található kifejezés osztatlan szívet jelent. A tökéletes az, aki osztatlan szívvel áll Isten előtt, tehát semmi nem állhat közéjük, ami elválaszthatná az embert Istentől.

Pál apostol tehát így gondolta magát – és többeket – tökéletesnek. És te, hogyan látod szíved állapotát? Osztatlan szívvel szolgálod az Urat, vagy van még benned kétség, megosztottság? Vigyázz, hogy ne álljon senki és semmi az Úr és közéd! Ne engedd, hogy bármi elszakítson Tőle! Ezt a hitbeli állhatatosságot kívánom mindnyájunknak életünk minden napjára!

 

"...ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk." (Filippi 3:16)

Ahhoz, hogy az Isten megismerésében elmélyülhessünk időre és odaszánásra van szükség. A megszentelődés egy folyamat, melyben napról napra előrejuthatunk. A gond azonban akkor jelentkezik, amikor eljutunk bizonyos hitbeli felismerésig, de nem aszerint éljük az életünket. Van, hogy tisztán halljuk Istenünk üzenetét: légy figyelmesebb, megbocsátóbb, örvendezőbb, adakozóbb, elnézőbb, türelmesebb, szeress önzetlenül! Halljuk, értjük, hogy az Úr mit kíván, de nem aszerint járunk el! Olykor a tiszta és mindenkinek hasznos igei tanácsokat figyelmen kívül hagyjuk. Miért? Mert könnyebb a számunkra megszokott utakat járni! Lehet, hogy belül érezzük: nem helyes az, amit teszünk, de azzal próbáljuk magunkat nyugtatgatni, hogy mi már csak ilyenek vagyunk!

Mai igénkben Pál apostol azt fogalmazza meg, hogy nem jól van ez így! Ha eljutottunk a hitben valahová, akkor annak megfelelően járjunk el! Ne legyenek tévútjaink, kétfelé való sántikálásaink, mert az nem tetszik mennyei Atyánknak! Ha az Úr útjára léptünk, akkor higgyük el, hogy jó felé tart az életünk! Biztos lehetsz benne, hogy nehéz járni ezt az utat, de csak ez vezet az örök élet felé, ezért légy olyan gyermeke az Úrnak, aki figyel a vezetésre, és hűségesen próbálja járni az örök élet ösvényét. Ne késlekedj a döntéssel és a cselekvéssel, indulj még ma!

 

"Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek." (Filippi 3:17)

Nemcsak magunk miatt fontos, hogy egyenesen haladjunk a Krisztus útján, a mennyei elhívásunk felé. Nem csak magunk miatt kell figyelnünk a jó irányra. Hanem azért is, hogy tudjunk másoknak irányt/ célt mutatni. Aki maga nem áll szilárdan, nem halad egyenesen az élete, aki csak úgy sodródik össze-vissza -, abba nem lehet másoknak sem kapaszkodni; az nem tud másoknak sem helyes irányt mutatni; arra nem lehet támaszkodni, tőle segítséget várni: mert maga sem áll biztosan. Pedig olyan nagy szüksége lenne a világnak, a fiataloknak olyan emberekre, akik meg tudják mutatni a helyes irályt, akik példát tudnak mutatni. Oly sokan élnek céltalan, értelmetlen életet, egyik napról a másikra, anélkül, hogy látnák, merre halad, anélkül, hogy tudnák, hova akarnak elérkezni. Annyi hazug ideál van gyermekeink, fiataljaink előtt – Való Világból, Nagy Testvérből... Annyi hazug minta, annyi hazug példa van, amik ráadásul napról napra változnak, nem tudnak beléjük kapaszkodni. Miért engedjünk, hogy ilyen műsorokból, ilyen szennyből merítsenek értelmet, célt? Hát nem nekünk kellene irányt mutatnunk nekik? Hát nem nekünk kellene megfogni a kezüket, és azt mondani: gyermekem, kisunokám, én utat és példát mutatok neked! Hát nem nekünk kellene megfogni gyermekeink kezét, és elindítani őket a hit útján? Az a néhány éves gyermek nem biztos, hogy tud dönteni; a mi felelősségünk, hogy milyen úton indul el; elsősorban a mi feladatunk, hogy célt, irányt, értelmet mutassunk nekik. A mi felelősségünk, hogy ne kallódjanak el.

Higgyük el: nagyon nagy szükség van olyan emberekre, akiknek igazi ideáljuk, példaképük van, az élő Jézus Krisztus. Mert az ilyen emberhez mások is jöhetnek, emberek kapaszkodhatnak belé. Az ilyen emberen érződik, hogy van fix pontja, őt érdemes követni, ezt az embert érdemes megkérdezni, mi a véleménye, mert tudja, mit akar, hova, merre tart, mi az élete célja. – Nem sodródik! Tud felejteni, megbocsátani, tud állhatatosan haladni és tud másoknak irányt mutatni. Adjunk mi is példát a körülöttünk élünknek, abban a hitben és reménységben, hogy jutalmunk a mennyben vár reánk!

 

"Legyetek követőim..." (Filippi 3:17)

Pál apostol nem egyszerűen önmaga követésére hív. Nem önmagának akar „csapatot" szervezni, hanem Krisztus seregébe gyűjt katonákat. Bizonyságtévőket, önként, szívből az Úrért munkálkodni tudókat keres. Ő maga példa akar lenni, de tudja, hogy a legfőbb példa az élő Jézus Krisztus. Egy másik levelében így ír erről: Legyetek követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak. (1Kor 11:1)

Mai feladatunknak tekintsük azt, hogy követőket gyűjtünk Krisztusnak. Hogy lehetne ezt megtenni? Miféle gyenge elméjű gondolata ez? Aki ül a számítógép mellett, és diktálni próbál, az könnyen beszél! Még talán ilyen vélemények is megfogalmazódhatnak szívetekben. Azonban nem diktálni próbálok, hanem az evangéliumot szeretném eljuttatni minél többekhez! Mert ez használ, ez épít, ez vigasztal, tanít, bátorít, erősít, fedd vagy int! A rossz hírek futótűzként terjednek, de mi, az Isten örömhírét szeretnénk átadni minél többeknek! Olykor persze szégyellősek vagyunk. Beszélgetéseinkben, sőt emailjeinkben is.

Kevesen vagyunk mi, keresztyén emberek. De ez vajon nem a mi kevésbé vonzó, kevésbé példás hozzáállásunk miatt van? Ha a templomba járó emberek minden évben csak egy embert nyernének meg az Úr ügyének, akkor évről évre nem fogynának, hanem jelentősen gyarapodnának a református gyülekezetek! Ennek analógiájára javaslom azt, hogy ajánljuk ezen a héten legalább egy embernek ezt a napi igés hírlevelet! Félreértés ne essék, az igemagyarázók nem önmagukat akarják ezáltal „futtatni", hanem a legfőbb cél: Jézus Krisztus követése és mások buzdítása, terelgetése ebbe az irányba! A katolikusok hasonló kezdeményezését csaknem 14.000 (!!!) emailcímre juttatják el naponta és hetente szépen növekszik a létszám. A mienket 163-an olvassák. Nem rossz ez a szám, nem is vagyunk elégedetlenek, de ha belegondolok abba, hogy hány embernek van szüksége Isten üzenetére, akkor bátran kevesellhetjük! Tegyünk valamit azért, hogy többekhez jusson el az örömhír!

 

"Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei..." (Filippi 3:18)

Krisztus keresztje állásfoglalásra késztet minden embert. Vagy azt mondjuk, hogy igen, tudom és hiszem, hogy Megváltóm értem szenvedett szörnyű kínhalált, vagy azt, hogy semmi közöm hozzá, nem érdekel az egész. Ez utóbbi véleményt lehet ettől sokkal finomabban, modorosabban megfogalmazni, de tartalmilag akkor is arról van szó, hogy valaki visszautasítja Jézus golgotai áldozatát.

Ha valaki ellensége valaminek, vagy valakinek, akkor az azt jelenti, hogy ellene munkálkodik. Krisztusnak sok ellenzője van! Megdöbbentő látni és hallani, hogy sokan tudatos és büszke ateisták. (Én ismerek ilyeneket.) Ez valójában nem is Isten-ellenes, hanem Isten-nélküli állapot! Attól pedig nincs rosszabb! Aki Krisztus keresztjének ellensége, az saját üdvösségének ellensége! Ezért nem meglepő, hogy Pál apostol sírva ír róluk. Sírása a felelősségét fejezi ki. Nekünk sem legyintenünk kell, ha valakit büszke, Isten nélkül élőnek látunk, hanem imádkozni érte, és megragadni az alkalmat a Jézusba vetett hitünk megvallására.

Alapjában véve kétféleképpen lehet élni: Istennek tetsző módon, és általa rossznak tartott módon. Ha Krisztus keresztjébe kapaszkodsz, akkor járhatsz jó úton! Ám a többiek iránt sem lehetünk felelőtlenek.

 

"...az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. " (Filippi 3:19)

Mindenkinek van istene. De nem mindegy, hogy Istenünk van-e vagy csak istenünk! Hogy mi a különbség? Óriási! Az élő Isten szól hozzád, szeret, megbocsát, reményt ad, erősít, vigasztal. Ő akkor is létezik, ha sokan nem hisznek Benne. Ő alkotott bennünket! Az isteneket az ember alkotja, magának kreálja, de nem szólnak, segíteni, megáldani, erősíteni nem képesek!

Pál apostol azt írja, hogy vannak, akiknek a hasuk az istenük. Kemény beszéd, de folytathatnánk a sort: van, akinek a munkája, vagy önmaga, másnak a gyermeke, vagy az édesanyja, netán a pénz az istene! Az ige mindig elgondolkodtat. Ma is ez a célja. Kérdezd meg őszintén önmagad: kit szolgálsz? A vágyaidat, az élvezeteket, vagy a Mindenható Urat?

Józsué szavai is döntésre hívták egykor a választott népet, ma bennünket is gondolkodásra késztetnek és döntésre hívnak: Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok! De ha nem tetszik nektek, hogy az URat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De én és az én házam népe az URat szolgáljuk! (24:14-15)

 

" ...Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül... " (Filippi 3,20)

A tegnapi igében még arról beszélt az apostol, hogy a bálványimádó emberek mennyivel másképpen gondolkodnak és élnek, míg mai igénkben már a hívő ember reménységét szeretné felmutatni. A földi léten is túlmutató valóságról ír Pál. „Kell ott fenn egy ország..." és van is, sőt Krisztusban mindenki bejuthat oda! Számunkra ez azt jelenti, hogy nemcsak magyar, hanem mennyei állampolgárok is vagyunk! E kettős állampolgárság mégsem félelmet kell gerjesszen bennünk, (vagy másokban) hogy akkor, ha többen leszünk, majd kevesebb jut nekünk! Dehogy! Isten nem így gondolkodik. Ő elkészítette és mindenkinek felkínálja az üdvösséget!

Egy út vezet oda: Jézus Krisztus. Ő mondta magáról: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához csakis énáltalam. (Jn 14:6) Jézus szándéka, hogy mindenki üdvözüljön! Ennek mi bizonyságtevői lehetünk. Ne hallgassuk el, hogy miben, kiben reménykedünk! Mások is közelebb kerülhetnek az Úrhoz általunk. Rajtunk ne múljon!


"...Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül... " (Filippi 3:20)

A közelmúltban beszélgettem egy lelkésztársammal a hitben élő és a Mennyei Atyába vetett hit nélkül élő emberek közötti különbségről. Az volt a véleménye, hogy: gondoljak bele, milyen lelkiállapotban készülnek azok az emberek a halálra, akik Istenben, feltámadásban nem hisznek? Ugyanis az ilyen emberek teljes reménytelenségben, valódi fogódzó nélkül közelednek a halál felé. Nem lehet könnyű!

Testvérem! Neked és nekem viszont éppen ez a csodálatos örömhír a fogódzónk, sőt életünk szilárd alapja, hogy polgárjogunk van a mennyben! Ahhoz, hogy belépőnk legyen a mennybe, hogy jogokról beszéljünk, valamire szükség van. Ez a hit. Bizalom a Jézus Krisztus áldozatában. Ugyanis ő szerezte meg számunkra ezt a polgárjogot. Kereszthalálával és feltámadásával megteremtette a lehetőséget arra, hogy mennyei polgárjogunk lehessen. A többi már egyéni döntés felelőssége: az, hogy elfogadjuk-e vagy elutasítjuk, teljes egészében rajtunk múlik! Dönts bölcsen és üdvözülsz!

 

"aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket." (Filippi 3,21)

Az első keresztyének hihetetlenül benne éltek a feltámadás valóságában. Hitük egyrészt azon nyugodott, hogy Jézus feltámadt, és bár mi is meghalunk, de úgyis feltámadunk, másrészt úgy gondolták, hogy Jézus még az ő földi életük ideje alatt visszajön ítélni élőket és holtakat.

Én valahogy azt érzem, hogy keresztyén életünknek ez a szilárd alapja nem elég erős a hittudatunkban. Persze valljuk mi a feltámadást és Jézus visszajövetelét, de valahogy mégsem vesszük elég komolyan. Pedig a haláltól is nagyobb valóság a feltámadás és az örök élet, melynek egyik jele az lesz majd, hogy új testet öltünk magunkra. A romlandó és halandó helyett romolhatatlan és dicsőséges testet. Ettől függetlenül persze meg fogjuk ismerni egymást. De a jelenlegi, nyomorúságokat, fájdalmakat hordozó testünk elváltozik majd.

Amikor életünk végessége felől elmélkedünk, vagy éppen eltávozott szeretteink jutnak eszünkbe, ne feledjük el a mai ige felől megközelíteni e kérdéskört. Mert ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje...

 

"Ezért tehát, testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyódom, örömöm és koronám, így maradjatok meg az Úrban, szeretteim! " (Filippi 4:1)

Pál apostol érzelemvilága tárul elénk a mai igében. Bátran elmondja a Filippiben élő keresztyén gyülekezet tagjainak szíve érzéseit. Szeretlek benneteket, vágyódom utánatok, sok örömöm telik bennetek! Őszinte véleménynyilvánítás, kitárulkozás ez.

Manapság, mintha egyre ritkábban merné felvállalni az ember az érzelmeit. Egy érzelemszegény kapcsolatrendszer válik „divattá". Úgy gondolom, hogy erre is igaz Isten igéje: nem kellene ennek így lennie! Most gondold végig kapcsolataidat – érzelmileg. Milyennek találod a házastársadhoz, a gyermekeidhez, a szüleidhez, a testvéreidhez, a hozzád közel álló emberekhez való viszonyodat? Kifejezetten érzelmileg kérdezem. Úgy gondolom, hogy a csalódások odavezetnek életünkben, hogy nem merjük kimutatni az érzéseinket, nem merjük megmutatni magunkat „belülről". Pedig ezzel mind mi, mind pedig kapcsolataink szegényebbé válnak!

Arra kérlek, hogy a mai napon ne tartsd vissza a benned lévő szeretetet, örömöt családtagjaid iránt! Merd elmondani és éreztetni, hogy fontosak, akikkel egy fedél alatt élsz, és azok is, akik bár távolabb laknak tőled, de mégis a szeretet, és az öröm kerít hatalmába, ha rájuk gondolsz! Akikkel együtt élsz, azok felé könnyebb a dolgod, de akik messzebb laknak tőled, azoknak küldj egy emailt, vagy egy sms-t, netán hívd fel őket, és ne titkold el a benned élő érzéseket, mert ezzel jót teszel másoknak, sőt meglátod, hogy önmagadnak is! Aki mást felüdít, maga is felüdül. (Péld 11:25)

 

"Evódiát intem, és Szüntükhét is intem, hogy legyen közöttük egyetértés az Úrban." (Filippi 4:2)

Egy kis bepillantást nyerünk az I. század keresztyén gyülekezetébe, amely Filippiben képviseli Krisztusát. Mai igénk két nevet tár elénk, akiket valamiért meg kellett intsen Pál, az ő apostoli tekintélyével. Nos, Evódia és Szüntükhe két asszony volt, akik minden valószínűség szerint már a gyülekezet megalakulásánál jelen voltak és volt valamilyen rendezetlen viszony közöttük. Pált pedig nem hagyta hidegen kettőjük viszonya: meg akarta őket békíteni. Érdekes módon mindkettőjüket megintette. Nem kezdte egyiket hibáztatni a másik ellenére, nem fogta pártját egyiknek jobban, mint a másiknak!

Milyen nehéz bölcsen viselkedni akkor, amikor két embert szeretnénk megbékéltetni egymással! Sőt akkor is, ha az egyik fél mi vagyunk ebből! Szomorú dolog látni azt, hogy Jézust szolgáló emberek milyen indulattal és időnként milyen sok haragossal rendelkeznek! Nem ezt tanította és tanítja nekünk Megváltónk!

Szabad gyakorolnunk egymás megintését, de mindezt szeretetben érdemes. Ne a háta mögött való kibeszélést vagy puffogást kell választani, hanem ebben is a krisztusi indulatra van szükségünk! Ha feddened kell valakit, netán békíteni akarsz valakiket, tedd azt bölcsen! Ne vagdalkozz, hanem keresd az Úrban való egyetértést!

 

"Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért; Kelemennel és a többi munkatársammal is, akiknek a neve benne van az élet könyvében. " (Filippi 4:3)

Pál apostol egy hűséges munkatárs segítségét kéri az előző igeversben említett asszonyok megbékítésére. Kérni, segítséget kérni olyan fogalmak, melyek szerepet játszanak életünkben. Azonban amíg vannak emberek, akik könnyen, teljes természetességgel gyakorolják a rászorulunk egymásra elvet, addig vannak olyanok, akik képtelenek kifejezni szavaikkal, hogy bizony egyedül nem megy. Bevallom, nehezen értem azokat az embereket, akik nem tudják kimondani, hogy kérek. Bármiről is legyen szó! Büszkeség, önteltség, gőg, pökhendiség lehet az oka általában. Pedig, ha felismerjük egymásra utaltságunkat, akkor sokkal egyszerűbb azt mondani: nem boldogulok egyedül, kérlek, segíts nekem! Nem kell ezt szégyellnünk! Sem egymással, sem Istennel való kapcsolatunkban.

Jézus is arra bíztat bennünket, hogy kérjetek és adatik. Pál is meglátta rászorultságát, ezért megszólította az „illetékest", aki leginkább képes segíteni. Jól eső érzés az, ha tudod, hogy egy-egy gondoddal kihez fordulj segítségért! Lelkészként gyakran szembesülök azzal, hogy kevés vagyok a tennivalók elvégzéséhez, ám örömteli, hogy sokan vesznek körül, akik képesek megoldani nehéznek tűnő élethelyzeteket játszi könnyedséggel.

Ne küszködj egyedül! Ha megakadtál valahol, keresd a megfelelő személyt, és hamar megoldódnak a problémák! A megfelelő segítség vagy maga az Úr, vagy valaki(k), aki(ke)t Ő küld. Merj kérni, és ha tőled kérnek, merj adni másoknak!

 

"Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért;" (Fil 4:3a)

Nem véletlen, hogy Ádám nem érezte magát jól egyedül még a paradicsomi állapotok közepette sem. Szüksége volt társra. S akkor lett teljessé az élete, amikor Isten hozzáillő segítőtársat adott mellé Éva személyében.

Azóta is így van ezzel az ember. Társra van szükségünk az életben, a munkában, de még a hitben is. Ezért adta Isten a gyülekezetet, hogy ott éneklő, imádkozó, velünk együtt igét hallgató és igét megtartó társakra leljünk.

S azért nem érzi jól magát sok-sok ember a földön, mert nincs társa! Társtalan a magánéletében, a munkahelyén, sokan még a családjukban is. Ebből a magányos állapotból hív ki minket hit által az Isten. Aki Atyjára lel a Mindenhatóban, annak embertársa is lesz a földön az Istene mellett. Mindig a szívembe hasít a 38 éve beteg története, aki így vallott Jézusnak: „Nincs emberem.". Ezért nem tudott időben belépni a Betesda tavába, mert nem volt, aki segítsen neki. S Jézus meglátta, rátalált, így lett Istene és lett embere!

Akinek van Istene, van társa. Az Úr ad mellénk hűséges segítőtársat, munkatársat. Kérjük el Tőle, s adjuk hálát is értük Pál apostollal együtt!

"Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért;" (Fil 4:3a)

Még mindig ezen az igén keresztül szeretne tanítani Mennyei Atyánk bennünket! A mai napon a hűséges munkatárs kifejezésre figyeljünk. Nem tudom, hogy milyen munkahelyen dolgozol. Fogalmam sincs róla, hogy beosztott vagy-e, netán főnök? Az azonban valószínű, hogy vannak munkatársaid. Hogyan tudnád őket jellemezni? Segítőkész, jó hozzáállású, remek emberek? Esetleg alig várják, hogy leteljen a munkaidő, és már azonnal indulnak hazafelé? A munka könnyebbik, vagy nehezebbik részét fogják meg? Ezeket a kérdéseket valószínűleg meg tudod válaszolni másodpercek alatt. Ám egyáltalán nem lényegtelen az, hogy Te milyen munkatársa vagy a többieknek! Látják-e benned a Krisztushoz való hűséget? Azt, hogy Isten gyermekeként éled az életedet!

Hűséges munkatársra nagyon nehéz találni. Dolgozzunk az élet bármely területén, nehéz megtalálni a belső értékekkel rendelkező, Istenéhez, elveihez hűséges munkatársakat. Miért? Mert sokszor nem számít a másik! Érvényesülni vagy könnyebben élni szeretnénk, ez pedig olykor gátlástalansággal, mások becsapásával jár. Pál apostolnak volt hűséges munkatársa. Ha neked is van, adj hálát érte! Ha pedig Te vagy hűséges munkatársa valakinek, akkor kérd az Urat, hogy ezután is jellemezzen a Hozzá való hűség és a becsületes munkálkodás.

 

"akiknek a neve benne van az élet könyvében." (Fil 4:3b)

Nagyon szeretjük, ha visszaköszön a nevünk egy-egy helyi újság, avagy többek számára is nyilvános média oldaláról. Szeretjük, ha emlegetnek bennünket, mint jó példát, mintát. Odavagyunk a dicséretekért, s néha mi is megveregetjük saját vállunkat. Mai kifejezésekkel hízik a májunk és virul a buránk, ha jó színben tűntetnek fel bennünket. S elégedettek vagyunk önmagunkkal, ha sikerült a megbízatásunkat teljesíteni, olyasmit elvégezni, amit csak kevesen tudtak megoldani.

Nem vagyunk egyedül ezzel az érzéssel. A Jézus által kiküldött 70 tanítvány, miután visszatért útjáról, beszámolt a csodálatos eredményekről, gyógyulásokról, ördögűzésekről. S mit válaszolt nekik Jézus, szinte lehűtve az önelégülteket: Ne annak örüljetek, hogy az ördögök engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy a nevetek fel van írva az élet könyvébe!

Isten név szerint ismer minket, s nem téveszt össze a hasonló, vagy azonos nevű emberekkel sem. De vajon a mi nevünk, ugyanúgy, mint a Pálé vagy a Kelemené és a többi munkatársé, be van-e írva az élet könyvébe? Mert a legfontosabb az életben, hogy a mennyország élet könyvébe anyakönyvezve legyünk! Igaz-e ez a te nevedre? Ha igen, adj hálát érte, ha nem imádkozz Isten bocsánatáért, mert ez a belépő a mennybe! (Sipos Brigitta – Gáva)

 

"Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!" (Fil 4:4)

Sokadszor ad hangot az apostol az Úrban való örömének. Könnyű volt neki, írogatta a leveleit, adta a jó tanácsokat, mi meg kezdünk egy új hetet, máris fáradtabbak vagyunk a kelleténél, és erre itt van ez az ige, mely örömre szólít....

Tudjuk, hogy Pálnak egyáltalán nem volt könnyű. Börtönből, Krisztusért bilincseket viselve írja ezt a levelet, és éppen ez adja a különlegességét a Filippi levélnek: az öröm levele lett, a keserűség, a szomorúság, a panasz levele helyett! Azért, mert Pál tudott örülni – az Úrban. Ha a velünk történő eseményeket mindig sikerülne az Úrban látni, akkor rájönnénk, hogy sokkal több okunk van örülni, mint amennyit szoktunk!

Gondolj végig néhány dolgot, hogy minek is örülhetsz. Örülj az életnek, az isteni gondviselésnek, az Úr kegyelmének, a jó embereknek, munkádnak, munkatársaidnak, szeretteidnek, barátaidnak, lelki társaidnak....

Az örvendező emberek Isten kertjének legszebb virágai!

 

"Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!" (Fil 4:4)

Istenünk örömteli életet szán nekünk. Nem mintha elfeledné, hogy mindenkinek van keresztje, de ezekkel együtt is örülni akar látni bennünket. Az öröm a Lélek gyümölcse (Gal 5:22). Az első keresztyének élete valóban örömteljes volt, pedig ők aztán számíthattak az üldözésekre, a negatív diszkriminációra, és sok elképzelhetetlen rosszra. De vállalták. Krisztusért. Nehéz körülményeik ellenére is megtermett életükben e gyümölcs.

Református énekeink közül jó néhányban szó van az örömről. Csak egy-két példa: Öröm köt egybe s szeretet, az Úr szívén belül....(467.) Örülj szívem, vigadj lelkem, ékességed lett a hit...(436.) Ím béjöttünk nagy örömben...(162.) Légy örömmondó békekövet...(397.)

Lényeges kérdés, hogy az Istent nem ismerők mennyire tartanak bennünket örvendező embereknek? Hiszen azért nekünk valami lelki többletet fel kell mutatnunk. Legyen ez ma is, sőt egész héten az öröm. Krisztusban és Krisztusért tudjunk örülni!

 

"Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!" (Fil 4:4)

Mindenható Urunk evangéliumot, azaz örömhírt bízott övéire. Ha tehát a mi híreink örömteljesek, akkor jó lenne ezt örvendező szívvel képviselni. Ez azonban egyáltalán nem könnyű feladat. Azért nem, mert megvannak a gondjaink, leterhelnek feladataink, s közben gyakran megfeledkezünk arról, hogy nekünk Gondviselő Istenünk van. Az Úrban való öröm belülről fakad. Ami pedig belül, a lelkünkben van jelen az életünkben, azt nem tudják elvenni tőlünk. Ezért kell keresni és megtalálni az öröm pillanatait. Meg kell ezt látnunk még ott is, ahol emberileg nincs is jelen.

Örülnünk kell annak, hogy nevünk fel van írva a mennyben. Annak, hogy Urunk arra méltatott bennünket, hogy Őt képviseljük e világon. Az öröm gyógyírt jelenthet számunkra a fájdalmas pillanatokban is. A Példabeszédek könyvében olvassuk: „A vidám szív a legjobb orvosság." (17:22) Vedd be e gyógyszert naponta és meglátod, hogy kevesebbet leszel beteg, valamint könnyebben hordozod el életed terheit!

 

"A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt." (Fil 4:5)

Meg tudnád-e mondani, hogy miről ismernek meg leginkább az emberek téged? Mi az az egy-két alapvető tulajdonságod, mellyel azonosítanak? Mint komor bikáé, olyan a járásod? Búval bélelt, savanyú és kemény ember vagy? Netán messziről is észreveszik vidám arckifejezésedet?

Nyilvánvaló, hogy sokan sokfélék vagyunk. Ám krisztusi erények kell, hogy jelen legyenek életünkben. Nemcsak a tegnapi igében említett öröm, hanem a maiban jelenlévő szelídség is a Lélek gyümölcse. Azonban tapasztaljuk, hogy milyen nehéz szelídnek lenni egy olyan világban, melyben a szelíd ember nem érvényesül. Elnyomják, megtapossák, legázolják azt, aki hagyja magát! Nem szabad azonban elfelednünk, hogy nekünk nem a világi érvényesülés a cél, hanem az üdvösség! E dologban pedig nem kell egymáson keresztül gázolni, mert úgy nem lehet odajutni! Isten kegyelmét elfogadva, egymást segítve, szelíden kellene élnünk, hogy mások számára is vonzó legyen Az, akit képviselünk!

Jézus azt mondta övéinek: Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos vagyok. Van még mit tanulnunk? Igen, bizonyára mindnyájunknak! Akkor viszont a perpatvarral fenyegető élethelyzetekben se lepődjünk meg, hanem tanúsítsunk szelídséget, mint tanítványok!

 

"Az Úr közel!" (Filippi 4:5)

Istenről sokan azt gondolják, hogy megközelíthetetlen magasságban él, és velünk, emberi teremtményeivel nem ér rá törődni. Mai igénk örömhíre azonban éppen az, hogy Isten közel van hozzánk. Számtalan ige bíztat bennünket ennek komolyan vételére. Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig – mondja Jézus. Ne félj, mert veled vagyok, megerősítlek, meg is segítlek – olvashatjuk egy másik helyen (Ézs 41:10). Kevés lenne a hely ahhoz, hogy az előbbiekhez hasonló tartalmú összes igét ideírjam, azonban arra elég, hogy ma is erőt merítsünk az Úr jelenlétéből.

Sok a munkád? Nagy terheket cipelsz? Lelkileg leterhelt vagy? Legyen ott a tudatodban, hogy az Úr közel van hozzád! Nem távolról nézi küzdelmeinket, hanem egészen közel jön hozzánk! Ez a csoda: Isten annyira szeret bennünket, hogy közel jön egyszerű életünkhöz azért, hogy segíthessen!

Elkeseredett, megfáradt vagy éppen örvendező állapotunkban is erőt jelenthet számunkra a mai ige: az Úr közel! Ez az ige reményt, vigaszt, bíztatást hordoz. Elfogadjuk vagy egyedül küszködünk?

 

"Semmiért se aggódjatok..." (Filippi 4:6)

Könnyű azt mondani! Mikor tele van az életünk megoldásra váró gondokkal, megvannak a magunk feladatai, hordozzuk keresztünket és akkor így szól az ige: semmiért se aggódjatok! Nem túlzás ez egy kicsit? Hiszen vannak aggasztó dolgok mind életünkben, mind a világban! Legalább egy kicsi aggódást engedhetne az ige....

Semmi nem ér annyit, hogy aggódjunk érte? Nem ebből az irányból kell nézni a dolgainkat. Hanem Isten felől. Ha csak önmagunkra tekintünk, akkor bizony elfog az aggódás, a nyugtalankodás akár a feladataink, akár a szenvedések, akár a jövőnk kapcsán. De pontosan ezért kell önmagunk helyett Istenünkre nézni! Mert aggódásával senki sem tudja meghosszabbítani életét még egy arasznyival sem! Az aggódás, idegeskedés nem más, mint megfeledkezés az Úr hatalmáról! Arról, hogy Ő erős Isten, hogy tudta és akarata nélkül egy hajszál sem eshet le a fejünkről!

Vizsgáld meg: mennyire vagy aggódós, nyugtalan, ideges típus? Aggódásunk és Istenbe vetett bizalmunk fordítottan arányos. Minél nagyobb az aggódás bennünk, annál kevésbé bízunk Urunkban, és minél inkább bízunk Istenünk jóságában, kegyelmében, annál kevésbé jellemez az aggódás! Isten bizalmat kér önmaga iránt, hogy megszüntesse aggodalmainkat! Bízzatok az Úrban örökké!

"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt." (Filippi 4:6)

Aggódás ellen imádkozz! Ez Pál apostol javaslata. Még pedig imádságaid fő jellemzője legyen a hálaadás. Pünkösd napján is méltó cselekedet ez, hiszen ez az ünnep eredetileg hálaadó ünnep volt. Hálát kell adjunk azért, mert Jézus szava, ígérete beteljesedett: nem hagyta övéit árván és velünk van minden nap a világ végezetéig. Szentlelke által.

Az, hogy mi Úrnak valljuk Jézust, nem lehetséges csak egy módon: a Lélek munkája által. Az, hogy fontos számunkra Isten igéje, hogy szoktunk imádkozni, hogy számít nekünk Isten akarata, nem másért lehetséges, csak azért mert a Szentlélek munkálkodik bennünk!

Ha egészségi állapotod engedi, akkor menj el ma gyülekezeted ünnepi alkalmára! Ha református vagy, úrvacsorázz, ha katolikus, akkor áldozz és adj hálát, mert megbocsáttattak a bűneid!

Keresd ma azt, amit megköszönhetsz az Úrnak! Meglátod, hogy segít az aggódást háttérbe szorítani életedben!

"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt." (Filippi 4:6)

A Szentlélek tud bennünket elvezetni a hálás életfolytatásra. Nélküle leginkább ahhoz a gyermekhez hasonlítunk, aki állandóan csak kér, mert kapni szeret abban a tudatban, hogy neki minden jár! Vannak felnőttek, akik ilyen gyermeki módon állnak az élet dolgaihoz. Ám a hívő ember nem lehet ilyen. Hitünk szerint minden Isten ajándéka. Tehát nem természetes semmi sem, amit jelenleg a magunkénak gondolunk, vagy ezután lesz a miénk, hanem ajándék! Ha pedig ajándék, akkor hálás szívvel meg kell köszönni annak, akitől kaptuk. Az Úrnak.

Pünkösdi ünneplésünket hassa át ez a hálás lelkület! Köszönjük meg Urunknak a Tőle eddig érkező áldásokat, és bátran köszönjük meg azokat is, amelyekben ezután lesz részünk! Nincs miért aggódnunk: az Úrnak gondja van ránk! Ma is, máskor is!

"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt." (Filippi 4:6)

Gondviselő Istenünk van. Olyan Urunk, aki tudja, hogy mi a jó nekünk. Ő ugyanis az üdvösségünk felől tekint életünkre. Tehát mind jó, amit Isten tészen, szent az ő akaratja. (272. dicséret) Akkor pedig egy lehetőségünk van: a hálaadásé.

Olykor imáink nagy része kérés. Csak kérünk, elsősorban önmagunk, másodsorban szeretteink részére bizonyos dolgokat. Nincs ezzel semmi gond, de hálaadás nélkül az egész nem más, mint hálátlan követelőzés. Milyen rossz lenne számunkra, ha gyermekeink állandóan csak a kéréseikkel ostromolnának bennünket! Ha napról napra azzal jönnének, hogy nekik erre vagy arra van szükségük s közben soha nem mondanák azt, hogy köszönöm anya vagy apa. Ugyanilyen a helyzetünk Mennyei Atyánkkal, hiszen nem mindegy, hogy kéréseiket soroló vagy hálát adni is tudó gyermekei vagyunk Neki!

Az ige arra bíztat, hogy kérjünk, de mindezt tegyük hálaadással! Csak úgy lehet meghitt kapcsolat ember és Isten között, ha nem felejtjük el, hogy kinek köszönhetünk mindent az életünkben!

"és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." (Filippi 4:7)

Amikor mai igénk fölött elmélkedünk, természetesen nem feledkezhetünk meg a szövegösszefüggésről. Vagyis a Filippi 4:6-ról, mely mai igénk előzménye. Amit e két igeversben ajánl Pál az a következő: ne aggódjunk, helyette hálás szívvel imádkozzunk és ennek belső békesség lesz a következménye. Szerintem nem rossz ajánlat! Manapság, amikor mindenféle jó és szükséges dolog megvételére csábítanak, jobbnál jobb ajánlattal bombáznak bennünket, akkor számunkra az ige felmutatja a legegyszerűbb, leghasznosabb és egyben legolcsóbb megoldást is! Hiszen lehet, hogy fiatalodni szeretnénk, kevesebb ráncot, kilót óhajtunk magunknak, ám valójában lelki békére vágyunk! Ez pedig nem elérhetetlen senkinek sem!

Mai igénk ugyanis arra bíztat, hogy Urunk figyel ránk, meghallgat és békéjét adja számunkra! Ha pedig tied ez a lelki béke, akkor az azt jelenti, hogy kapcsolataid rendben vannak: megbékültél Istennel, embertársaiddal és önmagaddal is. Mit szólsz az ajánlathoz? Az Úr teszi ezt mindnyájunknak. Próbáld ki! Ez igazán megéri!

 

"Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!" (Filippi 4:8)

Ez egy csodálatos ige! Ugyanis roppant finoman mutat rá durva bűneinkre. Mire gondolok? Például arra, hogy szálljunk magunkba: mi mit szoktunk figyelembe venni? Az azt hallottam kezdetű pletykákat általában szívesen és örömmel figyelembe vesszük! Arra természetesen nincs időnk, hogy utánajárjunk az elhangzottak valóságtartalmának, de miért is tennénk, mikor oly' jól „elcsámcsogunk" bizonyos témákon.

Tisztesség, igazságosság, tisztaság Ady Endre gondolataival élve lekacagott szavak. Nekünk, hívő embereknek mégis csak ezeket ajánlja az ige.

Szeretetreméltó, jóhírű, nemes és dicséretes dolgok: mit szólunk mi ehhez? A televízió, az újságok többnyire nem erről harsognak, mert ez nem eladható. Mindig a zaftos témák és események kellenek, mert azt sokan nézik és olvassák! Az ige azonban azt mondja, hogy Isten más mércével mér, így nekünk is változtatni kell! Bár tudnánk eleget tenni mai igénk kérésének és a felsorolt dolgokat vennénk figyelembe! A lelkünk ápolása miatt is, és az egymással való kapcsolataink miatt is jobb lenne! Próbáld ki: nem fogsz csalódni!

"Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!" (Filippi 4:9)

Tanulj és taníts! Keress jó példákat és légy jó példa! Röviden talán az előbbi gondolatok foglalják össze mai igénk üzenetét. Pál apostol maga is tanult szüntelenül Jézus élet-iskolájában, és a tanultakat igyekezett átadni másoknak.

Keresztyén embernek lenni azt jelenti, hogy nemcsak szüntelen imádkozunk, de ugyanilyen rendszeresen tanulgatjuk is a szent életfolytatást. Lényeges kérdés, hogy bűneink ellenére igyekszünk-e előre haladni a hit útján és van-e szándékunkban átadni másoknak mindazt, ami nekünk fontos? Hiszen az Istenben gyökerező hitünk emberi életünk legfontosabb része, ezért nem lényegtelen, hogy legalább a családtagjaink látnak-e belőle valamit? Úgy veszem észre, hogy jó néhány keresztyén ember még a gyermekeinek sem meri átadni belső értékeit! De akkor kinek? Nem lehet békessége annak a magát hívőnek valló embernek, aki megtartja magának hitét, mert azt nem arra kaptuk!

Legyen követendő példa az életed! A szavaid éppen úgy, mint a tetteid! Családban, munkahelyen, barátok közt: adj példát a Jézushoz tartozásodról!

 

"Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok." (Filippi 4:10)

Egyre jellemzőbb magatartásforma manapság a rezignáltság. Látunk fájdalmas, szomorú eseményeket, segítségre váró embereket, ám ahelyett, hogy a tettek mezejére lépnénk, vonunk egyet a vállunkon és belül azt kérdezzük: ugyan, mit tehetnék (és egyáltalán, miért pont én)? Sokszor hiányzik a ma emberéből a felbuzdulás és a tettekben megnyilvánuló segítségnyújtás.

Bárki szorulhat segítségre közülünk, és jól esik, ha vannak emberek, akik felbuzdulnak a jó megtételére, akik észreveszik rászorultságunkat és mellénk állnak. Az apostol is így volt ezzel. Szorult helyzetében örömmel töltötte el, amikor azt tapasztalta, hogy a filippibeli gyülekezet tagjai felbuzdulnak az ő terheinek enyhítéséért.

Az ilyen élethelyzetekre nézve írja János apostol, hogy testvéreim, ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan.

Mai igénk buzdítson bennünket arra, hogy ne csak észrevegyük a rászorulókat a környezetünkben, hanem tevékenyen vállaljunk részt életükből.

 

"Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek." (Filippi 4:11)

Elégedettség. A te életérzésed? Akkor boldog vagy! Általánosan megfogalmazható, hogy elégedetlenek vagyunk az életünkkel. Magasabb jövedelemre, életszínvonalra vágyunk! Több pihenés, lelki béke, jobb egészségi állapot, meghittebb kapcsolatok – hogy csak néhányat soroljunk az óhajainkból.

Pál apostol tud valamit. Börtönben ül, mégis elégedett. Ritka állapot. A titok nyitja nem a körülményekben rejlik, hanem belül, a lelkünkben. Az apostol az Úrban tudott örülni és megelégedett lenni. Rossz helyen keressük, ha nem itt próbálkozunk vele. Ugyanis elég csak körülnéznünk: látsz egészséges, de mégis elégedetlen embert? Ismersz olyat, akinek sok pénze van, mégsem elégedett? Én ismerek ilyeneket! Mert az elégedettség belülről fakad!

Ezt azonban tanulni kell! Pál azt írja magáról, hogy ő megtanulta. És Te? Megtanultad vagy még tanulgatod? Hitben megélt, elégedett életet kívánok neked!

 

"Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt." (Filippi 4:12)

Pál apostol végig gondolja élete maga mögött hagyott szakaszát és megállapítja, hogy sok mindenben volt része. Bővölködés éppen úgy volt az életében, mint szűkölködés, jóllakás éppen úgy, mint a nélkülözés. Biztos vagyok benne, hogy legtöbben magunk is megjártuk e magasságokat és mélységeket. Ami igazán lényeges az az, hogy melyiket milyen lélekkel fogadtuk? Ha ránk lenne bízva – természetesen – a bővölködést választanánk életünk minden idejében. Mert ugyan ki szeret szűkölködni abban, ami jó? De el tudjuk-e fogadni, ha életünkben a bő esztendőket szűk esztendők váltják? Ilyenkor is kitartunk-e Gondviselő Urunk mellett, vagy háborgásba csap át a korábbi hálaadásunk?

Személyes válaszainkat igénylik az előbbi kérdések. Ami megfontolásra érdemes az a következő: ha bővölködsz, akkor ne felejts el hálát adni! Ha szűkölködsz, akkor se felejtsd el, hogy Istenünk veled van, és ebből is tud jót kihozni! Akik Őt szeretik, minden javukra van! (Rm 8:28)

 

"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Filippi 4:13)

Mikor leültem a számítógép elé nagyon fáradtnak és erőtlennek éreztem magam. Tudom bár, hogy sokan örülnek az emailben eljuttatott napi igéknek és a magyarázatoknak, de egy különösen fárasztó nap végéhez közeledve kicsit nehezemre esett másnapra igemagyarázatot fogalmazni a Szentlélek segítségével. Erre tessék, melyik ige következik? Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.

Bizonyára nem kell leírnom, hogy erőre kaptam! Különös dolog ez, a hívők kiváltsága, hogy tudhatják: mindenre elégséges az az erő, mely Krisztusban elnyerhető. Van, honnan meríteni, nem fogy el, nem apad ki soha! Mi, akik tanítványok vagyunk, örvendezhetünk ennek. Csak olykor elfelejtjük és oda az örömünk, a lelki békénk.

Ha nehéz napod lesz, ha átcsap fölötted a tennivalók hulláma, ha balul sülnek el dolgaid, ha felbosszantanak emberek, akkor arra gondolj, hogy meg kell állnod és meríteni! Krisztus kész arra, hogy adja a mai napra szükséges energiát, Te pedig légy készen ezt elkérni és elfogadni is! Sok erőt kívánok a mai napodhoz!

 

"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Filippi 4:13)

Amire Isten Lelke indít, arra erőt is kapunk. Többször is jártam már úgy, hogy késztetést éreztem bizonyos lelki dolgok véghezvitelére, belevágtam és megkaptam hozzá a szükséges erőt is. Biztos vagyok benne, hogy Te is voltál már így kedves Testvérem! Amire az Úr indít, amire ő ösztökél, annak nem is kell ellenállnunk, azt el kell kezdeni és áldás lesz rajta!

Ez a Napi igés szolgálat is úgy indult el, hogy késztetést, felülről jövő ösztönzést éreztem arra, hogy ha van 8-10 ember Tiszavasvári református gyülekezetében, akiket érdekel ez az internetes lehetőség, akkor nagyon szívesen fáradozom értük. A jelenlegi helyzet messze meghaladta eredeti elképzeléseimet. 335 emailcímre jut el naponta az igemagyarázat, ezen belül több ország magyar keresztyén embere jut lelki táplálékhoz, sőt úgy néz ki, hogy napokon belül a Dunántúl több körzetében a kábeltévé képújságján is olvasható lesz a napi lelki eledel. Isten ad áldást és erőt mindehhez! Isten indít embereket arra, hogy felvállalják az evangélium magyarázatát – köszönöm a nekem segítő lelkésztestvérek munkáját, az általuk küldött magyarázatokat! A még bizonytalankodókat ezúton buzdítom, hogy bátran vállaljanak részt e szolgálatból! Aki tovább küldi, vagy másoknak ajánlja, szintén köszönöm, nem magam miatt, hanem az ügy miatt, amit közösen képviselünk! Aki nagyot mer gondolni a Krisztusban, és kábeltévés képújságban gondolkodik, köszönjük neki!

Aki a Krisztusért tenni óhajt, azokat arra bíztatom, hogy bátran tegyék meg azt, amire késztetést éreznek, mert az erőt is megkapják hozzá! Kérj erőt a szolgálathoz, melyet végzel, vagy tervezel! Megkapod. Krisztustól.

 

"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Filippi 4:13)

Amikor életünk terveinknek megfelelően, sőt olykor még attól is jobban alakul, akkor könnyű azt mondani, hogy mindenre van erőm! Aztán előbb-utóbb úgy is rájövünk, hogy azért ez nem egészen így van. Az a nagy tanulsága többek között igénknek, hogy Pál apostol nem az élet napos oldaláról fogalmazta meg. Éppen az árnyékos, hűvös börtöncellában fogan meg benne a megállapítás. Nem tagadja, hogy ereje – mind a szűkölködés, mind a bővölködés idején – nem önmagától, hanem Krisztustól van.

Lényeges gondolat, hogy mindenre lehet erőnk Krisztusban. Erőt kaphatsz a zsörtölődő főnök, a munkát szabotáló munkatárs, az állandóan panaszkodó ismerős, a dirigáló házastárs, a feleselő gyermeked elviselésére is! Ha mégsem sikerül az előbb felsoroltakat, vagy a fel sem soroltakat elviselned, akkor talán az a baj, hogy egyedül küszködsz, és nem kéred Jézus segítségét! Ő ugyanis csak olyan embereket és élethelyzeteket rendel mellénk, melyekhez elég erőt is kapunk Tőle!

Csak csendesen teszem a gondolataink tárgyává, hogy vajon bennünket elviselni másoknak (házastársnak, testvérnek, szülőnek, gyermeknek, főnöknek, munkatársnak, szomszédnak, gyülekezeti tagnak...) mekkora erőkifejtést jelent?

Kívánom, hogy legyen sok erőd ma is mások szeretetben való elhordozására és ügyelj arra, hogy Te ne sok erőt vegyél el mások lelki energiáiból!

 

"Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban." (Filippi 4:14)

A mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít mondata után következik mai igénk. Ez azért lényeges, mert Urunk sokszor úgy ad erőt számunkra, hogy küld valakit, valakiket hozzánk. Pál úgy gondolkodott, hogy egyedül is el kell hordozza az igaztalan sérelmeket, szenvednie kell Krisztusért, merítve az Ő erejéből, de örömmel nyugtázta, hogy voltak, akik közösséget vállaltak vele.

Ha szenvedésben van részünk, akkor gondolkodjunk úgy, mint az apostol: van erőnk Krisztusban elviselni. Ha nem néz rám senki, ha nem jönnek a régi jó lelki társak, barátok, szomszédok, akkor is kapunk erőt felülről. Ha pedig időnként mégis jönnek, meglátogatnak, akkor köszönjük meg az Úrnak is, és nekik is panaszmentesen!

Milyen sok ember várja, hogy meglátogassuk! Szükséget szenved, műtötték, ágyhoz kötött, vagy másmilyen terheket hordoz: rohanó mindennapjainkban szakítsunk időt arra ezen a héten, hogy egy rég betervezett látogatást elvégezzünk, vagy valakinek örömöt szerzünk személyes megjelenésünkkel! Ez ugyanis azt jelenti, hogy közösséget vállalunk valakivel, annak ellenére, hogy milyen helyzetben van. Pál is örült, hogy nem a bilincseire tekintettek, hanem Jézus szolgáját látták benne azok, akik közösséget vállaltak vele. Lásd meg Isten gyermekét mindenkiben és szerezz örömet, akinek csak tudsz!

 

"Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Macedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem állt velem kapcsolatban, csak ti egyedül..." (Filippi 4:15)

Amit Pál apostol véghezvitt a Krisztus utáni első században, az nem mindennapi volt. Hiszen sátorkészítőként kereste kenyerét, s nem mellesleg arra tette fel az életét, hogy a Jézus Krisztusban megjelent örömhírt eljuttatja minél több embernek. Bizonyságtételei nyomán keresztyén közösségek, gyülekezetek alakultak. Igyekezett minél több helyre eljutni a megváltás örömhírével. Közben megvoltak a maga nehézségei, hiszen a legtöbb helyen, mint eretneket próbálták elüldözni, vagy próbáltak keresztbe tenni neki. Nos, ezekben a nehéz helyzetekben derült ki, hogy kire, kikre számíthat igazán. Örömmel nyugtázta, hogy Filippi városának Krisztus-hívőire számíthat. Ők szívén viselték sorsát a nehéz időkben is, és nem csak a sóhajtozásig jutottak el, hanem az érte való imádkozásig, és a tettekben való segítségnyújtásig is.

A nehéz időkben kik számíthatnak imáinkra, tevékeny segítségnyújtásunkra? Gondold végig, hogy nincs-e túlságosan sok sopánkodás bennünk, amikor mások segítségre szorulnak, és túlságosan kevés valóságos cselekedet? Szerintem van miben változnunk, javulnunk e téren. Isten adjon erőt hozzá!

 

"...az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem állt velem kapcsolatban, csak ti egyedül..." (Filippi 4:15)

Ajándékozás és elfogadás. Adni és kapni. Mindennapunk részei ezek a fogalmak. Senkinek az élete nem korlátozódhat csak az egyik oldalra. Hiszen nem lehet mindig csak adni, mert akkor kiég az ember. Nem lehet mindig csak elfogadni sem, mert akkor ingyenélő, markunkat tartó emberekké válunk. Valahogyan egyensúlyt kell keresnünk e két dologban. Persze nem úgy, hogy méricskélünk: te mennyit is adtál, na, majd én is annyit adok neked! Tagadhatatlan, hogy a jó lelkű emberek leginkább adni igyekeznek. Pontosan azért, mert Mennyei Atyánk megáldotta őket (minket?) az adni tudás képességével! Ám az is tény, hogy nekik (nekünk?) is szükségük van arra, hogy kapjanak, ha más nem legalább egy-két jó szót, bíztatást.

Vannak azonban élethelyzetek, melyekben többre van szükség a jó szónál. Pál apostol ilyet élt át, és nem felejtette el a filippibeli gyülekezetnek, hogy hogyan álltak az ő személyéhez. Nem felejtett el köszönetet mondani és dicsérni! Van, kit megdicsérj a személyedhez való viszonyulásában? Van, kinek köszönetet mondj? Tedd meg bátran: neki is, neked is jobb lesz!

 

"Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra." (Filippi 4:17)

Gyökössy Endre írja egy helyen, hogy a homo sapienst (értelmes embert) a homo christiánustól (keresztyén ember) egyetlen dolog különbözteti meg: a hála. Ebben a páli mondatban furcsa módon jelenik meg a hála - éppen annak a gyülekezetnek, akiktől egyedül elfogadott ajándékot Pál.

A hála egyik kifejeződése az ajándék. Ajándékot szeretünk vinni. Gyermekeinknek, szüleinknek, de orvosunknak, lelkipásztorunknak, ügyes szakembereknek is. Amikor ajándékra nyílik szívünk, akkor nem igazán érdekel, hogy kötelezettségből vagy elhívatásból, "színből vagy szívből" tett-e velünk valaki jót. Az érdekel, hogy az illető átadott nekünk valamit (szaktudást, jó szót). Hát én is akarok adni, ami nekem van. Bármennyire is sokan "ódzkodnak" és csak borítékra gondolnak, még mindig több a figyelmesség egy gyönyörűen megpucolt tyúkban (hát még kacsában!), vagy a legszebb dióbeleket tartalmazó egyszerű zacskóban. Mert abban benne van a másik. A borítékban más is...

A hálából fakadó ajándék kamatozik. Belül. Minden érdekeltben. Valahogy kimondhatatlan gazdagság árad szét az emberben ilyenkor. Mert jót tehettem. A következő fok, hogy ha már annak is ajándékot adunk, aki nekünk nem ad. Egy mosolyt a minket szidónak, egy bátorító szót a minket ócsárlónak. Csak azért mert nekünk valami semmihez sem hasonlító ajándékot adott Isten. A legelső karácsonykor. A megtérésünkkor. Az elhívatásunk felismerésekor.

Van egy megragadó pillanat a Schindler listája c. filmben. A lágerparancsnok egy dolgot irigyel a film főhősétől, és ez az, ami meg is különbözteti őket egymástól: a hála.

Gyakoroljuk az ajándékozás és hála lehetőségét, a filmeknél sokkal nagyobb fantáziával minden nap karácsonyt teremtve ezzel a körülöttünk élőknek! (Szilágyi Sándor - Tiszabercel)

 

"Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra." (Filippi 4:17)

Hogy tud egy ajándék kamatozni annak javára, aki az ajándékot adta? Nos, nem úgy, hogy ezzel a megajándékozott elkötelezettje lett annak, akitől kapta az ajándékot – bár ez is egyfajta kamatozás. Az ilyet azonban Isten gyermekei nem ismerik. Az ajándékozásnak ezt a fajtáját egyszerűen ki kell zárni életünkből.

Az ajándék úgy tud kamatozni az ajándékozó életében, ha az adakozás szívből és önzetlenül történik. Erre mondja az ige: Aki mást felüdít, maga is felüdül. (Péld 11:25) Tehát, aki nem azért ad, hogy azt számon tartsa, vagy ha esetleg úgy jön ki a helyzet, akkor a másik orra alá dörgölje, felhánytorgassa, hogy mikor és mit adott, akkor tud kamatozni jótéteménye. Valaki azt mondta egyszer, hogy ha úgy adsz, hogy azt számon tartod, az Istennél nem lesz számon tartva, de ha úgy adsz, hogy nem kerül a személyes listádra, akkor Isten felírja azt neked!

Isten segítsen bennünket őszintén és önzetlenül adni mások megsegítésére!

 

"Átvettem mindent, és bővelkedem. El vagyok látva, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött olyan kellemes illatként és kedves áldozatként, amely tetszik az Istennek." (Filippi 4, 18)

Nagy dolog elfogadni. Higgyük el, ez is nehéz. Mert közösséget kell vállalni a másikkal. Szavak nélkül ott az ajándékozó az ajándékozott életében. Befolyásol. Van, hogy nagyon "drágába kerül" egy ingyenes ajándék. Ezért is volt már régóta kimondva, hogy gyülekezet nem fogadhat el kétes pénzeket.

Főleg nehéz az Istennek felajánlottból elfogadni. A zsidóknak is voltak közösséget teremtő, étkezéseket biztosító békeáldozataik. Ilyenkor egy részt elfüstölögtettek, egy részből lakomáztak.

Pál el tudja fogadni jó szívvel a gyülekezet ajándékát. Sőt, fel meri vállalni, hogy Istennek is tetszik ez a gesztus. Mert egyszerre működnek. Gyülekezet és lelkipásztor. Tudják egymás szükségeit. És tiszteletben tartják egymás határait.

Tudunk úgy gyülekezetünknek adni, hogy az valóban bővelkedést hozzon lelki otthonunknak, vezetőnknek?

 

"Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban." (Filippi 4:19)

Gazdag Istene van ennek a világnak. Ebből az következik, hogy neked és nekem gazdag Istenünk van. Még pedig olyan, aki nem fukarkodik, nem kuporgat, hanem bőséggel adja övéinek javait. Persze olykor elégedetlenek vagyunk, mert kértünk valamit, de nem adta meg. Pedig nem is rossz dolgot kértünk. Tegyen boldoggá bennünket, hogy Urunk tudja, mire van szükségünk! Ő a szükségeinket akarja betölteni nem pedig a kívánságainkat.

Milyen rosszat tesz az a szülő, aki anyagilag jól állva teljesíteni igyekszik gyermeke minden kívánságát! Ezzel egyértelműen árt neki. Istenünk ugyanígy ártana nekünk, ha minden kérésünket a lehető legrövidebb időn belül teljesítené. Azonban ő nem ártani, hanem használni akar nekünk. (Láttad a Mindenható című filmet? Nagyon tanulságos!)

Jézus azt mondja: Tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. Ez azonban ne azt jelentse, hogy még imádkoznunk sem kell, mert Isten úgyis megad dolgokat számunkra. Éppen ellenkezőleg: törekedjünk Urunkkal rendszeres kapcsolatra, hogy megérthessük az olykor nehezebben értelmezhető életeseményeinket is. Mert Ő betölti minden szükségünket. Ezzel a bizalommal éld életedet!

 

"Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban." (Filippi 4:21)

A levél végéhez közeledve, mai igénket olvasva feltehetjük azt az egyszerű kérdést, hogy ugyan mi értelme van köszönteni egymást? Ez amolyan megszokott dolog. Ám az a helyzet, hogy ez csak úgy tűnik. Mármint, hogy megszokott, felszínes, kicsit üres dolog egymást köszönteni. Anno, korábbi szolgálati helyünkön egy hívő asszony nagyon megharagudott rám, mert évente kétszer találkoztam az ő idős testvérével körzeti csendes napokon, és soha nem adtam át köszöntését, melyet mindig „küldött" velem. Igaz, hogy ők gyakran beszéltek telefonon, de az át nem adott köszöntés nagyon rosszul esett neki. Én pedig nem szándékosan csináltam, egyszerűen nem volt eszemben a dolog, és nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget neki.

A köszönésnek, egymás köszöntésének pedig igenis nagy jelentősége van. Ezt már gyermekkoromban tapasztaltam. Az idősebbek mindig megdicsérték édesanyámat: a te fiad tud a leghangosabban köszönni! Ennek ellenére mégis volt, amikor ennek jelentőségéről megfeledkeztem! (Lásd a fenti eset!)

A köszönés, a köszöntés a tiszteletadás egyik jele. Azt jelenti, hogy nem nézek át a másikon, ismerem őt, tartom valakinek, meg merem szólítani. Ahogyan köszöntjük egymást, az már üzenet értékű. Vidáman, mosolyogva, őszintén, vagy komoran, alig hallhatóan, morcosan szoktuk köszönteni egymást? A másik lelki világába hozhatunk fényt, ha megfelelően köszöntjük! Apróság, ám az ilyenek is meghatározzák napjainkat, kedvünket, hozzáállásunkat. Rajtunk ne múljon senkinek a jókedve!

 

"A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel!" (Filippi 4:23)

Mai igénk a Filippi levél utolsó mondata. Mit is kívánhatna a gyülekezet tagjainak az apostol, mint Krisztus kegyelmét? Hogy miért? Mert ez mindenre elég. Pál már csak tudja. Ő súlyos beteg állapotában többször is kérte az Urat, hogy gyógyítsa meg azért, hogy az evangéliumot hirdethesse még jobban és teljes energiával. Elég neked az én kegyelmem – jött az Úr válasza. (2Kor 12:9)

Ez nekünk is elég! Ha tied Isten, tied már minden – fogalmazza meg egy ének. Igaza van, mert ha mienk Isten, akkor vele együtt sok minden más is a mienk. A szeretete, az irgalma, a kegyelme is. Ha ez a kegyelem beleárad a lelkünkbe, akkor ott elvégzi azt a munkát, mely segít abban, hogy Isten szerint való módon lássuk életünk eseményeit. Jézus Krisztus kegyelmét kívánom mindnyájunknak!