Get Adobe Flash player


Isten közelében Norvégiában

Nagy ajándék volt, hogy Sverre Th. Hansen úrnak, a norvég vasút (NSB) nyug. regionális gépészeti igazgatójának meghívása alapján a közelmúltban a magyar Keresztény Vasutasok Egyesülete képviseletében részt vehettem a Norvég Keresztyén Vasutas Misszió 2009. évi közgyűlésén és képviselhettem Magyarországot a Nemzetközi Vasutas Misszió (IRM) tanácsának drammeni ülésén. Csodálatos volt ez az út, egy nagyon szép földrajzi adottságokkal, szép tájakkal, hófedte hegycsúcsokkal, csodálatosan rendben tartott környezettel, sok-sok fjorddal, hatalmas fenyőerdőkkel, gazdag halászattal és tengeri olaj-lelőhelyekkel rendelkező országban, ahol egész éjjel nem megy le a Nap a magas pályán járása miatt.

Amikor a keresztyén újság helyi főszerkesztőjének kérésére éjjel fél kettőig le kellett írnom egy újságcikkben németül a Norvégiában szerzett benyomásaimat, nem akartam elhinni, hogy éjjel fél kettőkor olyan világos volt, mint itthon nálunk este nyolckor. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy egy második mátraházi presbiteri konferenciával ért fel a norvég vasutasok meghívása, s a mátraházi Református Üdülőben pedig Isten kegyelméből az utóbbi 20 évben minden februárban részt vettem. Norvégiában Oslótól mintegy 220 kilométerre Stölsdokkenben van egy olyan szerény, de minden igénynek megfelelő, fából készült szálloda, amely egy szolgáltató lánc részeként alkoholmentes szolgáltatást nyújt a többnyire keresztyén fiatal és idősebb korosztályú csoportoknak, köztük rendszeresen a Norvég Keresztény Vasutas Missziónak is. Természetes hegyi, állatokat is magában foglaló erdészházi környezetben, minden igényt kielégítő ellátást biztosítanak, ahonnan a hegyen nyáron zöld, és télen havas túrákat szervezhetnek. Mielőtt elindultam volna Norvégiába, a magyar keresztény vasutasok és a munkahelyi kollegák is azt tanácsolták, hogy az északi ország miatt meleg holmit feltétlenül vigyek magammal. Aztán amikor nekem és a két svájci keresztény vasutas testvérnek szerveztek egy 12 kilométeres, tehát oda vissza 24 kilométeres gyalog-túrát a 30-32 fokos norvég nyári és hegyi melegben, s poénként németül elmondtam a vendéglátóknak a kollegáim jäger alsónadrágos tanácsát, jókat derültek rajta.

Nagyon megtisztelő és szép volt, hogy a magyar Keresztény Vasutas Egyesületet képviselhettem és ők valóban vendégnek kijáró tisztelettel kezeltek. Nem csak be kellett számolnom a mi missziós munkánkról, a vecsési gyülekezetünkről, Magyarországról, aztán a vasútról is, de szerepelnem is kellett. Észrevették, hogy két éneküket én is éneklem s oda kellett állnom a mikrofonhoz és magyarul külön is el kellett énekelnem (Fel barátim drága Jézus zászlaja alatt, Ó terjeszd ki Jézusom, oltalmazó szárnyad). Hihetetlenül erős és tiszta hitű, fegyelmezett, szorgalmas és a sok természeti kincs által gazdag, mégis szerény nép a norvég, s még az öregek is jó kedvet, krisztusi fényt sugároznak az arcukról. Pedig jaj de drága minden náluk! A művelhető területük elenyésző, így minden élelmiszert importálnak: almát, körtét, krumplit Chiléből, Argentinából, bort Franciaországból és Dél-Amerikából, gyümölcsöt, dinnyét Izraelből, Görögországból Spanyolországból, gyümölcsleveket Floridából, gabonát az USÁ-ból és Ausztráliából, de a magyar élelmiszerekről nem is hallottak. A tehén- és kecsketejből készített sajt és a hal a nemzeti eledelük, amit egy–egy étkezéshez 6-8 féle változatban és fűszerezéssel svédasztalszerűen előkészítenek, a vacsorához éppen úgy, mint a reggelihez. A magyar leveshez hasonló étel ismeretlen Norvégiában! A vasútjuk példásan tiszta, 120 - 200 km/h-s sebességgel közlekednek a vonatszerelvények. Sokan utaznak úgy a norvég vonatokon, hogy három kocsival odébb teszik le a csomagjaikat, no és a vállfára akasztott kabátjukat, mert csak odébb kapnak ülőhelyet. És nyugodtan olvasnak újságot, nem kell idegeskedniük, hogy valaki három kocsival odébb elemeli a csomagjukat vagy az igazolványukat a kabátjuk zsebéből. A hegyekben nagyon takarékosan, nem egymást túllicitálva épített szerény faházaikat sem zárják be, az eszközök ott láthatók az aprócska teraszon, mégsem kell attól tartani, hogy valaki elvisz bármit is. Négymilliónyian élnek abban a hatalmas országban (385 ezer négyzetkilométer), s nincs még nagyobb kisebbségük, bár a moszlimok, ázsiai és afrikai színes-bőrűek egyre többen vannak, és Oslóban gyakran találkozhat a turista erdélyi zenélő roma férfiakkal, nőkkel is. Tény, hogy ők is betartják a Norvégiában megszokott rendet és fegyelmet, mert másként el kell hagyniuk az országot. Azért mégis nyugtalanok a norvég keresztyének, mert a kormány az állami iskolai nevelésben nem engedi meg sem említeni Istent, de még a Bibliát sem, amitől a fegyelem erőteljesebb romlását várják. S ez a helyzet nekünk sem ismeretlen.

A keresztyén vasutas közösség – mivel nagyobb részben evangélikusokból áll az egész Norvégia és a keresztény vasutas misszió is – többnyire idősebb korosztályú evangélikus vasutasokból és azok családtagjaiból áll. Hihetetlenül muzikálisak, nagyon szeretnek énekelni, s ezáltal Istent magasztalni. Ragnar Pedersent, az egyszerű vasutasból választott karizmatikus keresztény vezetőjüket valóban vezetőnek tekintik, tisztelik, aki egy evangelizátort megszégyenítő erős hittel irányítja és koordinálja a misszió munkáját. Ehhez Sverre Hansen, az engem meghívó egykori regionális igazgató minden segítséget megad neki. Ragmar Pedersen ha kell, énekel, ha kell Igét hirdet és magyaráz, ha kell bizonyságot tesz, de a keresztény humor sem hiányzik belőle. Valójában a többi egyesületi tag is ilyen, akik között sajnos alig van 60 év körüli, vagy fiatalabb korosztályú. Félnek is, hogy emiatt megszűnik majd az egyesületük. Az éves közgyűlésükre meghívták immár sokadszor Marit és Cristine evangélista hölgyeket Oslóból, akik gitárral, zongorával nem csak megénekeltették a közösséget, de igehirdetést is végeztek a stölsdokkeni faház missziós közösségének. Hihetetlen tisztasággal és mély Istenbe vetett hittel énekelnek, mindenben aktivizálják a közösség tagjait, akiket nem is kell sokat kérni, mert nem csak anyagilag támogatják a keresztény missziót, de maguk is beállnak, s hol magukban, hol duettben, hol guartettben tesznek bizonyságot (imádkoznak, verseket mondanak, énekelnek, istentiszteletet koordinálnak, előkészítenek, úrvacsorás istentiszteletet vezetnek le, és kivétel nélkül mindenkire sor kerül valahogy, még ha egy kicsit a pityergéssel küszködve is, mint én szoktam!!). Olykor váratlanul is előkapják tangóharmonikájukat, gitárjukat (még a 88 éves Rolf Berg is!), vagy a zongorához ülnek, s kánonban vagy a nélkül, valóban Istent és az Ő Fiát magasztalják a közösség örömére. Csodálatos ez a 'Sion-hegyi' kórus ott Sanderstolen és Stölsdokken körül a Gol-hegységben! S nincs kivétel, Aslenak, az üdülő tulajdonosának, mint egy jó hangú western misszionáriusnak, vagy a mankóval ideérkező keresztyén vasutasoknak, betegeknek is nyilvánosságot biztosítanak a bizonyságtételre, akik nem is kéretik magukat, nem hivatkoznak a fájdalomra, hanem leteszik a mankójukat egy kis időre, s a keresztjüket hordozva dicsérik az Istent hangos szóval is. Nem tudom igazán szavakkal visszaadni azt a krisztusi örömöt, amit sugároznak, és ami valóban átragadt ránk is. Sajnos csak egy időre. Bőséggel vittem ajándékot: népművészeti dolgokat, könyveket, tokajit, de a legjobban mégis annak örültek, hogy a lelki közösségüket erősítettem azáltal, hogy velük énekeltem, s az én gyarló németségemmel a bizonyságtételeikből és a humoros dolgaikból sem húztam ki magam. Sőt részt vettem az Úrnak szentelt vasárnap – minden vasárnap a Krisztus napja! – skandináv szokásként reggel 8 órakor kezdődő áhítaton is. Ezt a szabad ég alatt tartják. Előbb egy hálaadó éneket énekelnek, majd valaki a Bibliából olvas egy részletet, aztán közösen és hangosan elmondják az Úrtól tanult imádságot, majd a közösen (nem magnóról!!) énekelt nemzeti Himnuszuk ideje alatt egy társuk lassan felvonta egy rúdra Norvégia nemzeti zászlaját. Ez is része a skandináv országok identitás erősítő napjainak. És ők valóban büszkék az országukra, s azért élni-halni is készek. Egyébként a skandináv országok (Izland, Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország) zászlaján valamennyin egységesen ott látható a Krisztus kereszt, csak a lobogó alapszíne és a kereszt színe más. Soli Deo Glória! Istené legyen a dicsőség, hogy ezen a keresztyén hitet, közösséget, nemzettudatot erősítő rendezvényükön is részt vehettem. Nálunk talán a nacionalizmus bélyegét sütnék az ilyen közösségre, s talán még rendőr is posztolna a közelben.

 

Megtisztelő, hogy Magyarországot én képviselhettem azon az ülésen, ahol az IRM tanácsának tagjaival Drammenben (Oslótól mintegy 60 kilométerre Észak-nyugatra) a helyi evangélikus templom tárgyalótermében keresztyén alapossággal tekintettük át az IRM tagországok missziói beszámolóit, az IRM pénzügyi helyzetét. Kiemelt figyelmet kapott a 2010-ben, a finnországi Turkuban sorra kerülő keresztény vasutas világtalálkozó előkészítése, ahová Európán kívülről Indiából, Canadából, az USÁ-ból és Indiából is várnak önköltségi áron vendégeket.

 

Aztán a svájci testvérek jóvoltából a hazautazásig megcsodálhattuk Oslót, a Gustav Viegeland park nevezetességeit, az Oslo-fjord szépségét, a sétáló utca csendes, nyugodt forgatagát és indulhattunk a reptérre. Mert jól mondja a nóta, hogy minden elmúlik egyszer, minden a végéhez ér, mint ez a csodálatos norvégiai utazás is. Köszönöm Istennek ezt az ajándékot és a norvég testvéreknek, hogy az Úrtól kapott lehetőségként meghívtak erre az alkalomra.

 

Orosz Károly

a KVE elnökségi tagja