Get Adobe Flash player


A gazdagság kísértései

 Minden embernek és minden gyülekezetnek van véleménye önmagáról. A laodiceai gyülekezet azt tartotta magáról, hogy „gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire...”. (Jelenések 3:17) Felmerülhet bennünk a kérdés: baj az, ha egy hitben járó ember vagy egy gyülekezet gazdag?

Nem baj, de csak akkor, ha a gyülekezet vagy annak bármely tagja tudja, hogy Kinek köszönheti, és mire kapta a gazdagságát. A gazdagság kísértéseit kell a hitben járó embernek és a gyülekezetnek is felismernie, főként azt, ha az elért eredményeket a magunk erejének, tudásának tulajdonítjuk, a gazdagság öncélúvá válik, s nem akar másokon segíteni. Nagyon téves és öntelt állapot ez, amit a laodiceai gyülekezet példája is mutat: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire, de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen…” (Jelenések 3:17) Az Ige tehát rámutat, hogy ez az öntelt állapot tévút, mert aki így gondolkodik, az a Krisztustól kapott missziói küldetését is elveszti. Olykor meg kell tehát kérdeznünk: Látjuk-e, és reálisan látjuk-e még az Úrtól kapott küldetésünket, feladatainkat? Felelősséget érzünk-e még a hitükben meglankadtak és a hitetlenek közötti misszióra? Az is előfordul, hogy nagy a különbség a magunkról alkotott kép, és a mások által rólunk alkotott kép között. És itt fel kell tenni egy nagyon fontos kérdést: Gondolunk-e arra, mekkora különbség van egy hívő ember önmagáról alkotott képe és Jézus rólunk alkotott képe között? Tudjuk, hogy Jézus a testi és lelki valóságunkat látja. Őt nem lehet becsapni és azt mondani: Uram, én egészen más vagyok. Ő a tényleges helyzetet, a valóságot látja. Bűnös, kegyelemre és könyörületre szoruló emberek vagyunk tehát, ha csak magunkban kezdünk bízni, és nem látjuk életünk áldásai mögött Megváltónkat, Szabadítónkat, Üdvösségszerzőnket. Nem gondolhatjuk gazdagnak magunkat, ha a kegyelem ellenére sem ismerjük fel a Krisztusban való gazdagságot, amellyel mások felé is tudnánk szolgálni. Ezért fontos a következő Igevers is:„Tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss.” (Jelenések 3:18) Jézus tehát nem követel, nem parancsol, hanem tanácsot ad ebben az Igében: Tanácsolom neked, hogy végy tőlem aranyat, fehér ruhát, gyógyító írt! Ez azt jelenti, hogy mi döntjük el, elfogadjuk-e vagy elutasítjuk a tanácsot! Jézus nem erőlteti ránk sem önmagát, sem a tanácsait. Rajtunk múlik, hogyan fogadjuk azt, amit Ő kínál. És ez igaz a gyülekezetre is. Jézus ugyanis adni akar: neked és nekem, a vecsési és minden gyülekezetnek. Egyedül Tőle vegyük és fogadjuk az elkészített ajándékot, és ne keressünk más közbenjárót bűneink váltságára! Nélküle szegények vagyunk! Sok ember hiszi, hogy magának, ügyességének, vagy ügyeskedéseinek köszönheti gazdagságát és nincs szüksége semmire és senkire. Jézusra sem. Pedig ők is csak bizonyos értelemben gazdagok, de Isten előtti állapotuk szerint a legszegényebb, nyomorult és szánalmas emberek. Akinek ugyanis nincs Megváltója, annak semmije sincs. Akinek pedig Krisztusa van, minden az övé, ami igazán lényeges. Elhisszük-e és megvalljuk-e ezt? Könyörögjünk és imádkozzunk azért, hogy keresztyén emberként, gyülekezetként helyre tegyen bennünket Krisztus, ha rosszul látjuk a magunk állapotát és gazdagságát,

                                                                                              Orosz Károly pótpresbiter