Get Adobe Flash player


Keressetek buzgón és megtaláltok

Érdekes meghívásnak tettem eleget június utolsó szombatján. Faragó Sándor monori presbiter testvérem invitált egy erdei kirándulásra, amiből hamar kiderült, nem egyszerű kirándulásról van szó. Monortól 15 vagy talán 18 kilométerre, Vasadtól, Nyáregyházától és Csévharaszttól még jó messzire, a pótharaszti erdő közepén van egy halom tetején álló huszita templomrom. A régészek szerint a XIV. század végén vagy a XV. század elején épülhetett a templom a nem éppen jó emlékű magyar király és német-római császár, Luxemburgi Zsigmond idején. Tény, hogy Pótharaszt 1403-ban már szerepelt a pápai tizedjegyzék nyilvántartásokban. Aztán ismert dolog, hogy a mi Zsigmond királyunk a római klérus nyomására az előzetes írásbeli ígérvényét megszegve a Konstanzi Zsinaton Húsz János előreformátort a máglyára adta, A kelyheseknek nevezett husziták által elindított előreformáció lendülete a római klérus nyomására ezért alábbhagyott.

A pótharaszti templom fölé egy időre ismét odakerült a katolikus kereszt.

A környékbeli tanyák népe, középkori szokásként, az egykori huszita templom körüli halmon temetkezett. Nem sokáig, mert a török a Duna-Tisza közén felégetett mindent, s a tanyás településnek számító Pótharaszt tanyáit és templomát is lerombolták. Sok száz, más magyar középkori településsel együtt Pótharaszt is eltűnt a történelem süllyesztőjében. A XVIII. század végén a bécsi udvar által meghirdetett Türelmi rendelet után ezt a hatalmas és áthatolhatatlan erdőséggel benőtt, viszonylag keskeny sávot a Nagykőrösi Református Líceum kapta meg. A területet nem jobbágyoknak, hanem hat évenként egymást váltó, a területre licitáló szabadoknak adta bérbe a református líceum, akik földműveléssel, fakitermeléssel, és legfőként állattenyésztéssel foglalkoztak. Paticsfalú, aprócska ideiglenes házaikban egymást követték a gyermekek, s a termékeny erdei irtásokon a homok szorgalmas munkával tisztes megélhetést biztosított a pótharaszti tanyák népes családjainak. A környékbeli települések Vasad, Nyáregyháza, Pilis, Monor református eklézsiái, majd az ismét megerősödő Csévharaszt és Újlengyel katolikus gyülekezetei és református szórványai fogadták be a tanyák lakóit, s az ottani katolikus és református lelkészek temették a hatalmas erdőrengetegben megbúvó tanyák lakóit a kelyhesek, vagyis a husziták templomának romja körüli halom temetőjében.

            Történt, hogy 1948-ban államosították az egyházi iskolákat és a kommunista diktatúra óriási nyomással ránehezedett a magyar gyülekezetekre. Az egyház falai közé kényszerített egyháznak minden külső, templomon kívüli gyülekezeti rendezvényhez, még a temetésekhez is hatósági engedélyre volt szüksége. Minden gyülekezeti alkalmon ott voltak a hatalom beépített besúgói is. Hogy lehet még ebben az Egyházügyi Hivatal által is segített elnyomatásban a gyülekezetek missziói munkáját Isten dicsőségére erősíteni? Ahogy a református énekeskönyv 475. dicséretének második versét énekeljük: Keressetek buzgón és megtaláltok, Téged keresünk Uram, hogy bűn s átok, Erőt ne vegyen mirajtunk légy nékünk, Égi utunk, igazságunk, életünk! Főző László néhai Nt nyáregyházi református lelkipásztor meghallotta a hívó szót és az Igével felelt: „Igen, Atyám, mert így láttad jónak..” (Mt.11;26), s óriási bölcsességgel és bátorsággal 1952-ben Monor, Pilis, Vasad, majd később Csévharaszt és Újlengyel lelkészeivel egyeztetve külterületi temetői hálaadó istentiszteletre kértek és kaptak hivatalos engedélyt. Kihirdették a vasárnapi istentiszteleteken, hogy június utolsó szombat vagy vasárnap délután a pótharaszti huszita templomromnál a temetőben hálaadó alkalom lesz. A gyülekezetek presbiterei, őrállói, tagjai lovas szekérre ülve, s a legtöbben gyalog és biciklivel indultak a hatalmas erdőrengetegen át a templomrom felé. Mindenki hozott magával egy kis süteményt, bort, üdítőt, s a szekerekről lekerültek az ülőalkalmatosságnak számító lócák, asztalok. A hálaadó istentiszteletből aztán úrvacsorás istentiszteletek lettek, amelynek keretében az egykori tanyák Újlengyelbe, Monorra, Csévharasztra, Vasadra, Nyáregyházára beköltözött református és katolikus lakói is emlékeztek a romtemplom körül elhantolt őseikre, s vették a Krisztus megtöretett testét és vérét jelképező kenyeret és a bort. Néhai Dr. Fónyad Dezső majd utódja Gulyás László Monor nagytemplomi Nt. református lelkészek aztán még buszt is szereztek, hogy az vigye a híveket, presbitereket a pótharaszti erdei istentiszteletekre és szeretetvendégségre, ma pedig már autóval jönnek a családok. Az 1952 óta minden évben megtartott erdei istentiszteletek után az otthonról hozott sütemények és bor mellé a helyszínen főznek gulyást, és az erdei úrvacsorás istentisztelet sajátos piknikkel, szeretetvendégséggel is kibővül. Mint az idei missziói alkalmon is, ahol Kelemen Norbert Nt. nyáregyházi református lelkipásztor hirdette Isten igéjét és Morva Ákos Nt. pilisi református lelkész szolgáltatta az úrvacsora sákramentumát a mintegy 70 főnyi gyülekezetnek. Örömömre szolgált, hogy az erdei gyülekezetben éppen azok a fiatalabb és középkorú, Isten felé úton levő generációk, köztük teljes családok voltak jelen, akik a templomi istentiszteleteken sajnos csak ritkán láthatók.

            Vecsési pótpresbiterként nagy hálával tartozom Istennek és monori presbiter testvéremnek a szíves invitálásért, hiszen az előző szombati, üllői presbiteri szövetségi lelki alakalom után most minden lakott településtől legalább tíz kilométernyire, nagyon tiszta levegőben, Istentől kapott erdei csendességben, a madarak dalával együtt mi is énekszóban és gyülekezeti közösségben dicsérhettük Megváltó Urunkat, a bűneinkért tökéletesen eleget tett és Feltámadott Jézus Krisztust. Július első szombatján délelőtt pedig a Central Kávéház Imareggelijén vehettem részt Isten kegyelméből. Soli Deo Glória! Egyedül Istené legyen ezekért a lehetőségekért a dicsőség!

                                                                                      Orosz Károly ny. mérnök-újságíró